2018. április 26., 09:31

Főcsoport-elődöntős a Houston Rockets

Az alapszakasz-győztes Houston Rockets bejutott az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoportjának elődöntőjébe, miután otthon tizennyolc ponttal győzött a Minnesota Timberwolves ellen, és 4-1-re megnyerte a párharcot.

Houston Rockets James Harden
Fotó: TASR

A Rockets győzelmének egyik főszereplője ismét James Harden volt: a texasiak bedobója 24 pontot szerzett, ebből 15-öt a harmadik negyedben, amit pontosan ennyivel nyert meg a hazai csapat. Harden mellett ezúttal Clint Capela teljesített kimagaslóan, aki 26 pontot dobott és 15 lepattanót szerzett. A Rocketsnek a szerdai volt sorozatban a negyedik mérkőzése, amelyen legalább 15 triplát értékesített, ezzel beállította a Cleveland Cavaliers 2016-ban felállított rájátszás-rekordját.

A Houston ellenfele a következő körben az Oklahoma City Thunder-Utah Jazz párharc továbbjutója lesz. Bár sokáig úgy tűnt, a Salt Lake City-i együttes már az ötödik mérkőzésen elődöntőbe jut, a Thunder Russell Westbrook remek játékának (45 pont, 15 lepattanó, 7 gólpassz) köszönhetően 25 pontos hátrányból fordítva versenyben maradt, és készülhet a hatodik összecsapásra.

Keleten a tavaly nagydöntős Cleveland Cavaliers LeBron James dudaszós kosarával győzte le hazai pályán az Indiana Pacerst. James 44 ponttal, 10 lepattanóval és 8 gólpasszal zárta az ötödik találkozót, amelyen győzelmet jelentő kosara előtt egy sikeres blokkal ő akadályozta meg, hogy a Pacers vezessen.

A keleti első Toronto Raptors is egy győzelemre került a továbbjutástól, miután a Washington Wizards elleni párharc ötödik meccsén a 32 pontos DeMar DeRozan vezérletével tízpontos győzelmet aratott.

Eredmények:
rájátszás, főcsoport-negyeddöntők:
Kelet:
Cleveland Cavaliers-Indiana Pacers 98-95 (Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-2 a Cleveland javára.)
Toronto Raptors-Washington Wizards 108-98 (A párharc állása: 3-2, a Toronto javára)
Nyugat:
Houston Rockets-Minnesota Timberwolves 122-104 (A Houston 4-1-re nyerte a párharcot.)

Oklahoma City Thunder-Utah Jazz 107-99 (A párharc állása: 3-2, a Utah javára.)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.