2020. július 7., 12:01

Fia édesanyja halála után is vállalja a játékot a center

Bár korábban azt mondta, nem biztos, hogy ott lesz a csapattal, Dwight Howard, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő Los Angeles Lakers játékosa bejelentette, vállalja a folytatást.

Dwight Howard
Fotó: TASR / AP

A nyolcszoros All Star-válogatott, olimpiai bajnok center

játéka azért volt kérdéses, mert májusban elhunyt hatéves fia édesanyja,

illetve az Egyesült Államokban zajló tüntetéssorozat miatt is úgy érezte, nem ez a legjobb időszak a kosárlabdázásra.

A 34 éves Howard most kijelentette, ott lesz a gárdával a floridai Disney Worldben, ahol július végén 22, a rájátszásba már bejutott vagy oda eséllyel pályázó csapattal folytatják a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakadt bajnokságot.

Egyúttal jelezte,

idei fizetésének fennmaradó részét - körülbelül 700 ezer dollárt - jótékony célra ajánlja fel.

A módosított alapszakasz augusztus 14-ig tart, minden együttesre nyolc találkozó vár. A rájátszás augusztus 17-én, a nagydöntő pedig szeptember 30-án kezdődik.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.