Férfi vízilabda Eb: Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok, változik a lebonyolítás
A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott az első kalapból várja a férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportjainak szombati sorsolását.

Varga Zsolt együttesét a vb-győztes spanyolok, az olimpiai ezüstérmes horvátok és az olaszok társaságában emelték ki a kontinensviadalra, amelynek változik a lebonyolítása.
A 16 résztvevő válogatottat négy négyes csoportba sorolják be, a körmérkőzések után az A és a C, illetve B és a D kvartett 1-3. helyezettjei alkotnak majd egy-egy középdöntős csoportot úgy, hogy az egymás elleni eredményeket magukkal viszik.
Itt másik csoportból érkező három riválissal találkoznak, és az első két-két gárda bejut az elődöntőbe, míg a harmadikak az ötödik, a negyedikek pedig a hetedik játszanak. Az új formátummal tehát "eltűnik" a keresztbejátszás és a negyeddöntő, ugyanakkor a csoportkörös meccsek jelentősége nő. A kontinensviadalt január 13. és 25. között rendezik Belgrádban.