Felvidéki gyökerekkel Sopronban

A Komárom-Esztergom megyei Héreg községben született, apai nagyanyja Tornaljáról származik. Sopronban járt egyetemre, ahol belecsöppent a kosárlabda világába.

A Sopron Basketben immár hosszú évek óta ügyvezető igazgatóként tevékenykedik. Mi az, amit munkálkodása során máig megtartott? 

Nem tanultam vezetéselméletet, ahogy én vezetem a klubot, az sokkal inkább ösztönösnek nevezhető. Ugyanakkor ma már lehetetlen lenne egy ekkora klubot úgy irányítani, hogy minden mérföldkőnél ott legyek. A pénzügyekből azonban lehetetlen kivonni magam, hiszen az első számú felelős én vagyok. Hasonlóan gondolkodom a felnőtt csapatnál folyó szakmai munkáról is. A betegségem meggátolt abban, hogy az elmúlt években úgy dolgozzam, mint negyedszázadon át, de naponta kérek beszámolót az elvégzett munkáról és azt igyekszem ellenőrizni. Ez az a két terület, ahol kizárólag a saját szememnek hiszek. 

Betegsége kapcsán említi önéletrajzi ihletésű könyvében, hogy a sok-sok stressz sajnos nyomot hagy az emberen... Mégis, újabban ismét egyre többet dolgozik. Legyőzte a betegségét? 

Én nagyon mélyről jövök vissza, és a betegségem az életem hátralévő éveiben velem marad.  A kezelőorvosom azt mondta: „Nézze, Török úr, maga sportember, megérti amit mondok, mert sportnyelven mondom. Ezt a meccset nem lehet megnyerni. Hosszabbításra kell játszani.” Én most erre törekszem. Már a hosszabbítás napjait élem. Az ember részese a megbetegedésének, de legalább annyira részese lehet a gyógyulásának is. Van egy régi népi bölcsesség, miszerint az vagy, amit megeszel és megiszol. Ezt én nagyon szigorúan veszem. Nem mindegy, hogy milyen oxigén jön be a tüdőmbe, nem mindegy, hogy milyen folyadék és szilárd anyag kerül be a szervezetembe. Ezt én patikamérlegen mérem ki. De legalább ennyire fontos, hogy az ember, mint egy jó gépezetet, önmagát miként üzemelteti. Nagyon szigorú menetrend szerint zajlik az életem. Ma már nem tudom azt megtenni, hogy ne legyen egy kis pihenőm ebéd után és éjszakákba nyúlóan, akár napi tizennyolc órákat sem tudok dolgozni intenzíven, mint korábban. 

A természetbe járás azonban nagyon fontos számomra. Ezért naponta, kivétel nélkül, nagy hőségben, máskor meg fogvacogtató hidegben tíz kilométert gyalogolok erdei környezetben. Erdész vagyok, ez a valódi közegem, bármilyen furcsán hangzik, nem a kosárlabdapálya, vagy a klubiroda, hanem az erdő.

Külön öröm, hogy a munkatársaim elkísérnek, többen rendszeresen, mások alkalomadtán. Azzal sem árulok el nagy titkot, hogy Gáspár Dávid vezetőedzőnkkel a csapatot érintő stratégiai döntéseket a több mint négyszáz éves bükkfa árnyékában hozzuk meg.

Ahogy említette, az elmúlt években rengeteget dolgozott. Ám akkor is, amikor igyekszik valaki jót és jól tenni, vannak olyan döntések, amelyeket kompromisszumok nélkül meg kell hozni. Melyik volt a legnehezebb döntése? 

Számomra a legnehezebb döntés embereket elküldeni. Ez még akkor is igaz, ha valakit okkal küldök el.

Akkor még inkább, amikor gazdasági okok miatt kell meneszteni valakit.

A könyvében mindegyik munkatársának megköszöni a tevékenységét. Mindenkit név szerint említ, ami arról tanúskodik, hogy itt valódi csapatmunka folyik. 

Azt gondolom, hogy akkor lehet egy igazi alkotófolyamat részese az ember, ha valami olyat csinál, amit nem nevez munkának. Ha az ember úgy gondolkodik a tevékenységéről, hogy ez az ő hivatása, az ő hobbija, akkor abban a pillanatban valami átkapcsol pszichés értelemben. Én ezeket az embereket keresem, próbálom magam köré gyűjteni. Nem azt kérem számon, hogy nyolckor itt van-e mindenki, hanem azt, hogy a feladatok el vannak-e végezve. Természetesen, vannak kivételek, hiszen a játékosoknál pontosan meg van határozva, hogy egy edzés előtt mennyi idővel korábban kell megjelenni. 

Tavaly a Sopron Basket fennállásának legnagyobb sikerét érte el, mert a Ronchetti Kupa elhódítását követően megnyerte az Euroligát is. Sokan azt mondják, hogy nehéz elérni ekkora sikert, de ennél is nehezebb megismételni. Mi a véleménye erről?

Olyan sportágban, amit 212 országban űznek a világon, ahol olyan megaklubok vannak, mint az Euroliga döntőbeli ellenfelünk, a Fenerbahce, vagyis a kosárlabdában feljutni a csúcsra, nagyon nehéz. Szlovákiában a kétezres évek elején, Rózsahegyen volt erre példa. Jozef Smolek volt a vezető, Natália Heyková pedig a vezetőedző, tőlük rengeteget tanultam. Hogy innen hogyan tovább? Ott lebeg előttem Rózsahegy vagy a Brno esete, amelyek nem tudták később folytatni a szép sorozatot. Azt gondolom, hogy a mi feladatunk most az, hogy belefeledkezzünk a munkába. A csapat mottója értelmében dolgozzunk, amit pár évvel ezelőtt találtam ki: A múltad miatt vagy itt, de amit ma teszel, csak az számít! 

Külföldi szakmai körökben is elismert a Sopron Basket utánpótlás-nevelése. Miként sikerül felfedezni és fokozatosan beépíteni a felnőtt csapatba a fiatal tehetségeket?

Tudatosan olyan játékoskeretet alakítunk ki a felnőtt csapatban, ahol van hely a fiataloknak. Nem bérelt helyek ezek, hanem verseny folyik értük a fiatalok között. Vannak, akik tudnak élni a lehetőséggel, vannak, akik nem. Van olyan is, hogy akar, de a tehetsége nem teszi őt alkalmassá.

Mi sem tudjuk egy tizenévesnél, hogy mi lesz belőle huszonévesen. Olyan ez, mint egy labor. Itt kipróbálhatják magukat, hogyan tudnak reagálni a kihívásokra, amit a profi sport követel.

Ösztöndíjak nálunk is vannak, viszont ezek inkább jelképesek, és a sportteljesítmény mellett a tanulmányi előmenetellel vannak összekötve.

Jelena Brooks Szerbiából származik, fiatalon került ide, soproni nevelésű játékos. Ő az egyik olyan egyéniség, aki a meccseken rendszerint kiváló teljesítményt nyújt, óriási az akarata. Hogyan tudja ezt elérni a mai fiataloknál?

Itthon, a szomszédos országokban, de akár az Egyesült Államokban is vannak céltudatos fiatalok, még mindig lehet ilyeneket találni, bárki, bármit is mond. Ők vannak versenyelőnyben, de csak akkor, ha nem kényelmesednek el. Nem értek egyet azokkal, akik a fiatalokat pénzzel csábítják. A munka minősége, a körülmények, akár az egészségügyi ellátás összessége, ezek jelentsék ebben a korban a vonzerőt. 

A szezonnyitón is kiemelt szerepet kapott az utánpótlás. Jelenleg két határon túli fiatal is Sopronban nevelkedik, ők már bemutatkoztak a felnőtt csapatban. Idén szorosabbra fűzik a szakmai kapcsolatot a somorjai kosárlabda szakosztállyal. Milyen céllal?

Több évtizedre visszavezethető a kapcsolatunk a felső-csallóközi barátainkkal. Nagyon örülök, hogy a somorjai kisdiákok, a hozzátartozóik, és az edzőik is itt voltak. Fontos ez, hogy az összetartozás érzése megerősödjön.

Ha megvan az elszántság, a preakadémiáról az akadémiára, majd az Euroliga győztes csapatig is el lehet jutni. 

A Soproni Darazsak Sportakadémia példaértékű működése közismert. Sok diák álma, hogy ő is ide kerüljön. Ugyanakkor nehéz elmenni otthonról egy tizenévesnek. Ön is korán elment otthonról Sopronba. Mi könnyíti meg ilyenkor a döntést, mit kell mérlegelni? 

Először is szeretném elmondani, hogy mindenkit megértek, aki nem engedi el tizenéves gyermekét. Akár a saját példám alapján is mondhatom, fiatalon megterhelő az otthon elhagyása. Mégis azt tudom javasolni, hogy kövessék az álmaikat. Csak annak szabad belevágni, akinek céljai vannak. A szülők pedig, ha ráéreznek a gyermeküknél erre, segítsenek abban, hogy álmaikat meg tudják valósítani.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/44. számában.