2020. június 19., 12:00

Fantasztikus bejelentés a sportrajongóknak: Visszatérhet az élet a lelátókra

Július 1-től több mint 1000 ember is részt vehet egy-egy sporteseményen, betartva a sakktábla-szerű elrendezést, és a maratoni futóversenyeket is szervezhetnek. A sportrajongók által oly régóta várt hírt ma jelentette be a szlovák kormányfő a tisztifőorvos és szakértők jelenlétében.

DAC stadion
Fotó: fcdac.sk

Ján Mikas tisztifőorvos elmondta, a sportklubok a lelátókat maximum 50 százalékra tölthetik fel.

A tömegrendezvénynek minősülő maratoni futóversenyek vagy kerékpárversenyek megrendezésének feltételeit a konzílium még pontosítja.

A szakértők ezzel eleget tettek a sportszervezetek kérésének, hogy a kormány engedélyezze a nagyobb számú részvételt a sportrendezvényeken. Ezeket június 3-tól lehet újra megszervezni, s azóta megnyitott az összes sportcsarnok is. Június 10-től maximum 500 ember vehetett részt a sporteseményeken. Ezt a limitet kritizálták a sportszervezetek, élükön a Szlovák Olimpiai Bizottsággal, a sportbizottsággal, valamint a futball és jégkorong szövetséggel.

A sportélet március 9-től állt le Szlovákiában. A központi válságstáb és Peter Pellegrini kormánya rendelettel tiltották be a sportrendezvényeket.

Csak azon a héten több tucat sportrendezvényt kellett lefújni, nem is beszélve a bajnokságokról.

Hat héttel később a kültéri sportpályákat újra megnyitották, öltözők és szociális berendezések használata nélkül. Fokozatosan indult újra a rekreációs sport és az élsportolók edzései.

Május 20-tól, a negyedik fázis keretében kinyitottak az uszodák és sportklubok sportpályái, lehetőség nyílt a kontaktsportok gyakorlására is – szabadtéren. Ez még nem vonatkozott az uszodákba és a sportcsarnokokba való belépésre. Erre június elejétől nyílt mód.

Magyarországon egyébként az országgyűlés döntéseivel összhangban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége június 18-án visszavonta a hazai futballmérkőzésekre vonatkozó korlátozásokat, biztonsági intézkedéseket, melyeket a járvány terjedésének megakadályozása érdekében hozott. Ez azt is jelenti, hogy ismét korlátozás nélkül látogathatók a mérkőzések.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.