Európa csúcsán a szlovák kézilabda – felvidéki lányokkal

Nagyon fiatal vagy még, ehhez képest profi szinten kézilabdázol. Mikor kezdtél el játszani?

16 éves vagyok, és lassan tíz éve kézilabdázom. Általános iskola első osztályában kezdtem, nagyon megszerettem, azóta folyamatosan játszom.

Miért éppen ezt a sportágat választottad? Tudatos döntés volt, vagy van ennek egy külön története?

Igazából nem is gondolkodtam azon, miért éppen a kézilabda mellett döntöttem. Annak idején az egyik barátnőm inspirált. A városban sportnapokat tartottak, és ő vett rá, hogy menjünk el, próbáljuk ki magunkat. Bár ő már nem kézilabdázik, de mindenképpen együtt kezdtük. Nekem azonnal megtetszett, és valójában soha nem akartam sportágat váltani, mert a kézilabda igazán közel áll hozzám.

A kitartás pedig meghozta a gyümölcsét, hiszen már elmondhatod magadról, hogy Európa-bajnok vagy. A csapattal történelmet írtatok, olyat tettetek, ami ebben a sportágban még soha nem sikerült. Milyen érzés ez, és hogyan emlékszel vissza a történtekre?

Fantasztikus érzés volt az egész tornát megélni, amit rengeteg kemény munka előzött meg. E nélkül ezt a sikert nem lehetett volna elérni. Rengeteg érzés kavargott bennem, sok tapasztalatot szereztem, és összességében nagyon pozitív élmény volt.

Ahogy említetted, tíz éve játszol. Ha jól értem, nem ez volt az első szereplésed a válogatottban.

Barátságos meccseken és felkészülési tornákon már szerepeltem, de Európa-bajnokságon most vettünk részt először. Törökországban selejtezőt játszottunk, és ott sikerült kiharcolnunk a részvételt a montenegrói tornára.

Hogyan kell felkészülni egy ilyen komoly versenyre? Milyen céllal utaztatok ki Montenegróba?

A vezetőség elvárása az volt, hogy jussunk tovább a csoportból a legjobb 12 közé, és kvalifikáljuk magunkat a világbajnokságra. Jó formában voltunk, amit nagyrészt a felkészülési időszakban elvégzett munkának köszönhettünk: rengeteg erős csapat ellen játszottunk, és az edzőtáborban is keményen dolgoztunk. Ezek a mérkőzések nagyon megterhelőek voltak, de úgy gondolom, ennek így kellett lennie.

Ilyenkor mi az elsődleges cél: a regenerálódás, vagy inkább a mentális felkészülés?

Mindkettő nagyon fontos, hiszen muszáj megfelelően regenerálódnunk. Voltak velünk fizioterapeuták, akik erről gondoskodtak. Fejben is elengedhetetlen a pihenés, össze kell szedned magad, elképzelned az egész meccset, nem lehetsz szétszórt, mert az a fizikai teljesítményedre is kihat.

Van valamiféle rutinod, amit minden meccs előtt betartasz?

Igen, mindig átgondolom a helyzeteimet. Például amikor felugrom, a levegőben mindig figyelnem kell, hol üres a kapu, nehogy rögtön eldobjam a labdát.

Egy nagyon kemény horvát csapatot győztetek le a döntőben. Milyenek voltak az első pillanatok a meccs előtt és után?

Fantasztikus érzés volt abban a hangulatban, annyi ember előtt játszani. Ilyen közegben még nem léptem pályára, és nagyon különleges volt ilyen körülmények között megnyerni a döntőt. Természetesen izgultam, de muszáj volt kizárnom a külső környezetet, hogy a mérkőzésre koncentráljak. A győzelem utáni érzés felejthetetlen volt: nagyon örültünk, hogy Európa-bajnokok lettünk. Az edzők is igen büszkék voltak ránk, hiszen mindenki a maximumot adta. Fantasztikus élmény volt felemelni a kupát.

Ez számodra azért is különleges lehetett, mert rajtad kívül még három felvidéki magyar lány is szerepelt a keretben. Milyen érzés magyarként képviselni egy országot, ahol a játékostársak nagy része szlovák nemzetiségű?

Én örültem, hogy válogatott szinten sikerült elérnünk ezt a sikert, és szlovák színekben Európa-bajnokok lettünk. A csapattársakkal is jó a viszonyom. Az elején nehéz volt, mert nem tudtam jól szlovákul, de ezt már sikerült leküzdenem. A többi magyar lánnyal pedig még szorosabb a kapcsolat, hiszen közös az anyanyelvünk.

Hogyan fogadta a családod és a szűkebb környezeted a sikert?

Nagyon örültek neki, és büszkék voltak rám, hogy ilyen eredményt értem el. Továbbra is mindenben támogatnak, és ezt nagyon köszönöm nekik.

Fotó:  Mátis Rudolf

Van példaképed a kézilabdában, akire felnézel?

Igen, Stine Bredal Oftedal norvég kézilabdázó a példaképem, bár ő nemrég visszavonult. Nagyon jó lövései voltak, technikás játékosként ismerték. Az egyik erősségem a kitartás. Bízom benne, hogy a lövéseimben is folyamatosan fejlődöm, és egyszer olyan hatékonyan tudom majd belőni a helyzeteimet, mint ő.

A klubcsapatod a dunaszerdahelyi HC DAC, ahonnan két válogatottbeli csapattársad is érkezett. Mióta játszol itt?

Itt nőttem fel, így természetes volt, hogy a hazai csapatban kézilabdázzak. Nagyon közel lakom a csarnokhoz, magyar a környezet is, így könnyebb volt beilleszkednem. Maximálisan meg vagyok elégedve a feltételekkel.

El tudod képzelni, hogy a jövőben esetleg külföldre igazolj?

Bevallom, megfordult már a fejemben, hogy egyszer klubot váltsak, de egyelőre nincs erről szó. Nagyon jól érzem magam a csapatban, szakmailag is tudok fejlődni. Jelenleg mindig a következő mérkőzésre koncentrálok, lépésről lépésre szeretnék előrehaladni.

Most, hogy sikerült megnyerni az Európa-bajnokságot, még inkább megjött a kedved és még motiváltabb lettél. Mi a következő cél, és hol látod magad a jövőben profi játékosként?

Mindenképpen szeretném folytatni a kézilabdát, és nagyon szép lenne, ha még magasabb szinten is tudnék sikereket elérni, legyen szó világbajnokságról vagy klubszereplésről.

Az olimpiai aranyérmet is el tudod képzelni?

Az nagyon távoli cél, de szép erről álmodni, és el is tudom képzelni. Igazából azonban mindenképpen a földön kell maradni. Nem fogok elszállni magamtól, hiszen ez nem a végállomás. Menni kell tovább, ugyanúgy dolgozni és edzeni, ahogy eddig, és minél több szép eredményt elérni.

Megjelent a Magyar7 2025/36.számában.