2018. július 10., 09:44

Európa-bajnok szlovén tinédzsert igazolt a Dallas Mavericks

Az Európa- és Euroliga-bajnok Luka Donciccsal erősítette meg keretét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Dallas Mavericks.

Luka Doncic
Fotó: TASR

A 19 éves szlovén játékos - aki a harmadik helyen kelt el az amatőrbörzén - első NBA-szezonjában 5,5 millió dollárt keres majd, a 2019/2020-as idényben pedig 6,4 millióra emelkedik a fizetése. A texasi csapatban a 77-es mezt viseli majd, amelyben a nemzeti együttesben is játszik.

A 201 centis kosaras hihetetlen idényt hagyott maga mögött:
szeptemberben a válogatottal Európa-bajnok lett Isztambulban, majd a Real Madrid színeiben megnyerte az Euroligát - őt választották az alapszakasz és a négyes döntő legjobbjává is -, végül spanyol bajnoki címet szerzett a fővárosiakkal. Az ACB Ligában ugyancsak ő lett az év kosarasa.

Doncic 13 évesen szerződött a Realhoz, és 16 évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.