2018. november 25., 13:04

Női kézilabda-Eb: Mit várhatunk a magyar lányoktól és a csapatot irányító Rasmussentől

November 29. és december 16. között rendezik a tizenharmadik női kézilabda-Európa-bajnokságot. A kontinenstornának Franciaország öt városa ad otthont, az elődöntőket és a helyosztókat Párizsban játsszák. Az utolsó két Eb-t a norvégok nyerték, és ezúttal is a legnagyobb esélyesnek számítanak. A magyarok a tisztes helytállásban reménykednek.

női kézilabda EB 2018

Az a különös helyzet állt elő, hogy a 2018-as Európa-bajnokság teljes mezőnye megegyezik a 2016-os torna felhozatalával. Magyarán két év alatt az erőviszonyok alig változtak, mindenki kvalifikálta magát az Eb-re, akit előzetesen vártak. A norvégok, élen a harminchat éves Heidi Løkével és a huszonhét éves győri Stine Oftedallal, nemcsak kétszeres címvédőként játszanak majd Franciaországban, hanem az Európa-bajnokságok legsikeresebb válogatottjaként. Az 1994 óta íródó kontinensbajnokságokon összesen hét tornagyőzelmet arattak, emellett háromszor kaptak ki a döntőben. Vagyis csupán az első Eb-n és a 2000-esen nem szerepeltek a fináléban, és csak az említett 2000-es romániai tornán nem szereztek érmet, akkor történetesen a hatodik helyen végeztek. Norvégia mellett Dánia háromszor, Magyarország és Montenegró egyszer-egyszer diadalmaskodott az Eb-ken. Öt válogatott, a dán, magyar, német, norvég és az orosz, még egyetlen Európa-bajnokságról sem hiányzott.

A 2016-os svédországi Eb emlékezetes, szoros döntőt hozott, az északiak csak egy góllal, 30-29-re múlták felül a hollandokat. A bronzérmeket a franciák nyakába akasztották, akik a dánokat verték a harmadik helyért vívott csatában. A fogadóirodák egyértelműen Norvégiát favorizálják a végső győzelemre, az oddsok 2.15 és 2.40 között mozognak. A második legesélyesebbnek a 2017-es világbajnok és a riói olimpián ezsütérmes franciákat tartják. A házigazda Eb-címe már 3.50-es, de akár 4-es oddsot jelent. Az utóbbi években elképesztő fejlődésen átesett Hollandia Rióban negyedik lett, a 2015-ös vb-n második, két évvel később pedig harmadik. A 2016-os ezüst az első érem az Eb-kről. Grootékra tényleg érdemes fogadni, a győzelmük jól fizet, kilenc-, tízszeres pénzt. Rajtuk kívül még az orosz együttesnek van reális esélye a tornagyőzelemre, amely kilenc-, de akár tizenháromszoros oddsot is jelenthet. Magyarországot a legtöbb fogadóiroda a középmezőny második felébe várja, míg a legkisebb esélyük a végső sikerre a cseheknek, horvátoknak és szlovénoknak van. A legalacsonyabb oddsok is száz fölött kezdődnek, de a 251-et is elérhetik egyes irodáknál.

A franciaországi Európa-bajnokság 16 fős mezőnyét négy csoportba osztották. Az A csoport küzdelmei Nantes-ban, a B csoporté Nancyban, a C négyesé Montbéliard-ban, a D-é pedig Brestben lesznek. Az első három helyezett mindegyik csoportból a középdöntőbe jut, ahol az 1. csoport hatosa (A és B csoport továbbjutói) Nantes-ban játszik majd, a 2. csoport hatosa (C és D csoport továbbjutói) pedig Nancyban. A két elődöntőt, illetve a helyosztókat, beleértve az ötödik helyért játszott meccset is, Párizsban rendezik az AccorHotels Arenában – az egykori Bercyben.

A magyar női válogatottat 2016 óta irányító Kim Rasmussen úgy fogalmazott, hogy jó két évvel ezelőtt azzal a céllal szerződött Magyarországra, hogy nagyjából 2018-ban már ott tartanak a csapattal, hogy némi eséllyel szállnak harcba a jó eredményekért. Azonban azóta szinte a teljes keret kicserélődött, visszavonulások, sérülések, gyermekvállalások formálták át a válogatottat. A magyarok a novégiai Bærumban rendezett Møbelringen-kupán vesznek részt november 22-től 25-ig. Csütörtökön a norvégoktól 25-19-re kikaptak Kovacsicsék, úgy, hogy az első félidőben csak hat gólt dobtak. A másik mérkőzésen a franciák 22-20-re legyőzték a dánokat. A szombati összecsapáson már jobban játszottak a lányok, 19-18-as vereséget szenvedtek a franciáktól, és a dán szövetségi kapitány is elégedett volt a fiatal, tapasztalatlan kézisekkel. Norvégia 28-22-re verte Dániát, ma tehát a dán-magyaron a harmadik hely a tét, a hazaiak pedig a világbajnokokkal mérkőzhetnek a tornagyőzelemért.

A magyar keretből hiányzik az anyai örömök elé néző Hornyák Dóra, az ímelyi Szöllősi-Zácsik Szandra, Szucsánszki Zita és Szekeres Klára. Tomori Zsuzsanna és Kisfaludy Anett sérülés miatt nem lehetnek ott az Európa-bajnokságon. A magyarok a C csoportba kerültek, december 1-jén Hollandiával, 3-án Horvátországgal, 5-én pedig Spanyolországgal játszanak. A cél reális, továbbjutni a középdöntőbe. A hollandokat a selejtezőben idegenben sikerült legyőzni 22-23-ra, előtte viszont ők győztek 18-19-re Győrben. A csoportgyőzelem a magyaroké lett. A spanyolok hasonló erőt képviselnek, míg a horvátok verhetők. A középdöntőben a cseh, német, norvég és román négyesből három alakulattal találkozhatnak a magyarok. Az elődöntő elérhetetlennek tűnik a két nagy esélyes mellett. 

A magyar válogatott 18 fős kerete (az Eb-re csak 16 játékos nevezhető):
Kapusok: Bíró Blanka (Ferencváros), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győr)
Jobbszélsők: Lukács Viktória (Ferencváros), Orbán Adrienn (Kisvárda)
Jobbátlövők: Kiss Nikolett (Érd), Kovács Anna (Debrecen), Planéta Szimonetta (Chambray)
Irányítók: Kovacsics Anikó (Ferencváros), Pálos-Bognár Barbara (Budaörs), Tóth Gabriella (Érd)
Beállók: Mészáros Rea Réka (Ferencváros), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (Debrecen)
Balátlövők: Háfra Noémi (Ferencváros), Klivinyi Kinga (Ferencváros)
Balszélsők: Kazai Anita (Dunaújváros), Schatzl Nadine (Ferencváros) 
A csoport: Dánia, Lengyelország, Svédország, Szerbia
B csoport: Franciaország, Montenegró, Oroszország, Szlovénia
C csoport: Hollandia, Horvátország, Magyarország, Spanyolország
D csoport: Csehország, Németország, Norvégia, Románia
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.