2022. február 1., 18:18

Elindult a jegyértékesítés a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére!

Már csak négy hónap választ el minket az első alkalommal az új budapesti kézilabda arénában sorra kerülő DELO EHF FINAL4-tól. A női Bajnokok Ligája 2021/22-es szezonjának végjátékát június 4-5-én rendezik a 20.022 fő befogadására alkalmas fővárosi létesítményben. A legjobb helyekre szóló belépőket már most érdemes megváltani. 

kézilabda
Fotó: mksz.hu
Michael Wiederer, az EHF elnöke: „Miután a férfi EHF EURO 2022 három hete alatt megismertük az új budapesti kézilabda arénát, már most nagyon várom, hogy visszatérjünk ide a női klubkézilabda legfőbb eseményén. Először is, egy telt házas csarnok hangulatától, atmoszférájától mindig libabőrös lesz az ember, a hely akusztikája hihetetlen és garantálhatom a játékosoknak és a négy résztvevő csapat szurkolóinak is, hogy a hangzavar fülsüketítő lesz. A körülmények, miként az egy vadonatúj létesítménytől elvárható, kiemelkedőek lesznek és azok a csapatok, amelyek bejutnak a DELO EHF FINAL4-ba, csodálatos környezetben szerepelhetnek majd.” 

„A Magyar Kézilabda Szövetség számára nagy öröm, hogy továbbra is otthont adhatunk a női klubkézilabdázás csúcseseményének” – mondta el Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára. 
 
Éppen csak most hagytuk magunk mögött a férfi Európa-bajnokságot Budapest új kézilabda arénájában, és izgatottan várjuk, hogy a legjobb női játékosok, klubok és szurkolók is megismerhessék a sportág új otthonát. Biztosak vagyunk benne, hogy a DELO EHF FINAL4, azaz a női Bajnokok Ligája négyes döntője újabb nagy lépést tesz az új helyszínen, amely nagyszerű szurkolói élményt nyújt valamennyi kézilabdabarátnak.”

A DELO EHF Bajnokok Ligája jelenlegi szezonjának küzdelmei már eddig is drámaian alakultak. A dán Esbjerg 11 mérkőzéséből kilencet megnyerve vezeti az A-csoportot, ám több más együttes – például a Rosztov-Don, a Brest Bretagne Handball és az FTC-Rail Cargo Hungaria – is küzd a negyeddöntős helyért, azaz a csoport első két helyének egyikéért. 

A B-csoportban a Győri Audi ETO KC egyszerűen verhetetlennek tűnik, mind a 11 eddigi találkozóját megnyerte. Az ötszörös BL-győztes magyar klub mögött a másik biztos negyeddöntős helyért olyan együttesek versengenek, mint a címvédő Vipers Kristiansand, vagy éppen a Metz Handball, a CSZKA Moszkva és az Odense Håndbold. 

A DELO EHF Bajnokok Ligája csoportjainak állása (11 forduló után): 
A-csoport: 1. Team Esbjerg 19 p, 2. Rosztov-Don 16 p, 3. Brest Bretagne 14 p, 4. FTC-Rail Cargo Hungaria 14 p, 5. CSM Bucuresti 12 p, 6. BV Borussia 09 Dortmund 9 p, 7. Buducnost BEMAX 2 p, 8. HC Podravka Vegeta 2 p 
B-csoport: 1. Győri Audi ETO KC 22 p, 2. Vipers Kristiansand 16 p, 3. Metz Handball 14 p (10 mérk.), 4. CSZKA Moszkva 12 p, 5. Odense Håndbold 11 p, 6. IK Sävehof 6 p, 7. Krim Mercator Ljubljana 5 p (10 mérk.), 8. Kastamonu Belediyesi GSK 0 p

A csoportok első két-két helyezettje a negyeddöntőbe jut, a 3-6. helyezettek a nyolcaddöntőben folytathatják. 

Nyolcaddöntők: 
1. mérkőzések: 2022. március 26./27.
Visszavágók: 2022. április 2./3.
Negyeddöntők: 
1. mérkőzések: 2022. április 30./május 1. 
Visszavágók: 2022. május 7./8.
DELO EHF FINAL4, Budapest: 
2022. június 4-5.

Jegykategóriák:
1. kategória (citrom színű szektorok): 59 990 Ft
2. kategória (lila színű szektorok): 44 990 Ft
3. kategória (narancs színű szektorok): 32 990 Ft
4. kategória (zöld színű szektorok): 19 990 Ft
5. kategória (kék színű szektorok): 9 990 Ft
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.