2023. január 11., 10:03

Elfogatóparancsot adtak ki a volt igazságügyi miniszter ellen Brazíliában

Elfogatóparancsot adtak ki a brazil hatóságok helyi idő szerint kedden Jair Bolsonaro korábbi elnök két közeli szövetségese, köztük Anderson Torres volt igazságügyi miniszter ellen a brazíliavárosi kormányzati épületek múlt hét végi megtámadásával összefüggésben.

Brazília
Fotó: TASR/AP

Anderson Torres ellen a legfelsőbb bíróság egyik bírája adott ki elfogatóparancsot, mert a gyanú szerint együttműködött a zavargások résztvevőivel. Torrest január elején a fővárosi térség biztonsági titkárává nevezték ki, majd a vasárnapi támadást követően leváltották a posztról.

Határozottan szembe kell szállni a terrorizmussal, ezekkel a puccsistákkal, akik rendkívüli állapotot akarnak

- szögezte le Alexander Moraes főbíró.

Moraes vasárnap Brazíliaváros kormányzóját, Ibaneis Rochát is felfüggesztette hivatalából.

A jobboldali kormányzó a történtek után bocsánatot kért a január elején beiktatott Luiz Inácio Lula da Silva elnöktől a zavargásokat lehetővé tévő biztonsági "hiányosságok" miatt.

Torres - akárcsak Bolsonaro - az Egyesült Államokban tartózkodik, tagadja, hogy bármi köze lett volna "ehhez a barbársághoz", és kijelentette, hogy visszatér Brazíliába, és megvédi magát.

A vasárnapi eseményeket követően a rendőrség mintegy 1500 embert vett őrizetbe, akik közül kedden mintegy 600-at szabadon engedtek. A hatóságok azt kutatják, kik szervezték és finanszírozták a vasárnapi zavargásokat.

A brazil demokrácia továbbra is szilárd

- írta kedden a Twitteren a dél-amerikai ország jelenlegi, baloldali elnöke.

Lula egyúttal terrorcselekménynek nevezte a közintézmények múlt hét végi megtámadását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.