Elbukták a második meccsüket az újváriak

2019. március 3., 07:09
Rajkovics György

A második mérkőzésekkel folytatódott a Tipsport Liga rájátszásának selejtezője. Az érsekújváriak végig az eredmény után futottak, a rendes játékidő utolsó percében hosszabbításra mentettek, ott viszont ők maradtak alul. A gyetvaiak ezzel egyenlítettek a párharcot illetően. A másik ágon a DVTK ismét kikapott, és a MAC egy győzelemre áll a továbbjutástól.

hoki_Kassa_Ersekujvar
Fotó: TASR

A pénteki kétgólos siker után egy újabb diadallal szinte a negyeddöntőben érezhette volna magát az Érsekújvár. Az első összecsapás során azonban az is kiderült, hogy nem három sima és fölényes győzelemmel fog továbbjutni Milan Jančuška alakulata. A szombati találkozó pedig erre csak ráerősített. Az első gól huszonöt másodperc elteltével született, az első gyetvai támadásból. Ladislav Ščurko vitte be a korongot a harmadba, a középen érkező Radovan Pulišnak passzolt, aki lőtt, Matej Kristín pedig aligha láthatott túl sokat az előtte korcsolyázó Betkertől – 0:1. Remek kezdés a vendégek részéről.

A 3. percben jött az egyenlítés. Emberelőnyben játszottak a hazaiak, ügyesen adogattak, Andersons Bajteknek, ő tovább a kapu elé Tomáš Urbannak, a cseh támadó a kapufát célozta meg, a kipattanóból viszont már betalált – 1:1. Gyors gólváltások követték egymást, csakhogy a gólok a kisalföldiek hálójába potyogtak. Az 5. percben Daniel Gachulinec éles szögből kísérletezett, Kristínről kipattant a korong a kapu elé, Gachulinec ismétlése az üresen tátongó kapuba azonban utat talált – 1:2. A 11. percben a gyetvaiak szélviharként száguldottak végig a pályán. Jozef Tibenský fejezte be az akciót, fonákkal emelt a bal felső sarokba, ismét közelről született a találat – 1:3. Kristín számára véget ért az összecsapás, Andrej Košarišťan váltotta őt a kapuban. Az első harmad utolsó pillanataiban Eduard Šimun szólója kimaradt, meglepetésre kettővel vezettek a vendégek.

A második játékrészből nyolc másodperc telt el, a gyetvai kapu mögött szerezték meg a korongot az újváriak, Urban passzolt a teljesen üresen álló Andreas Štrauchnak, aki bevágta a léc alá – 2:3. Két perccel később a HC 07 ismét betalált. A hátvéd, Jozef Sládok a középső harmadból vágott bődületes bombát a bal felsőbe, Košarišťan alaposan benézte, de mivel Michal Murček bekorcsolyázott a támadóharmadba, les miatt érvénytelenítették a találatot. A zöld-fehérek a harmadik harmadban kerültek közel az egyenlítéshez, azonban kettős emberelőnyben sem tudták kihasználni az adódó lehetőségeket, a két cseh, Bajtek és Urban is gólt szerezhettek volna. Majd a másik oldalon az 53. percben emberelőnyben a meccs legnagyobb ziccerét is kihagyta a Gyetva. Košarišťan kikorcsolyázott a kapuból a korongért, amely furán pattant vissza, Kurtis McLean azonban a teljesen üresen tátongó kapuba sem talált be. A végén kockáztattak az érsekújváriak, hat az öt ellen játszottak, és 13 másodperccel a vége előtt döntetlenre mentették a találkozót. Urbantól Kudlához került a korong, a kanadai védő pedig Filip Bajtekhez passzolt, aki kapásból bevarrta – 3:3. A 10 perces hosszabbításban végül a gyetvaiak diadalmaskodtak. Patrick Kudla ütőjéről lecsúszott a korong, a másik kanadai, Ben Betker a honfitársának, McLeannek adta, aki fonákkal talált be a 69. percben – 3:4.

A második meccsen győzött a Gyetva, a negyeddöntőért folytatott párharc állása ezzel 1:1. Az érsekújváriak a saját vezetőedzőjük szerint is gyengén játszottak, és ennél jóval több kell a továbbjutáshoz. A harmadik és a negyedik összecsapást már Gyetván rendezik. A sorozat március 4-én folytatódik. A nyolcadik és a kilencedik csatáján a Diósgyőr másodjára is kikapott hazai jégen a MAC-tól, ezúttal az Érsekújvárhoz hasonlóan hosszabbításban, 2:3-ra. A párharc állása 0:2, egy siker választja el az újbudaiakat a negyeddöntőtől.

HC Mikron Nové Zámky-HC 07 Detva 3:4 h.u. (1:3, 1:0, 1:0 – 0:1).
A párharc állása: 1:1.
Gólok/gólpasszok: 3. Urban (Bajtek, Andersons), 21. Štrauch (Urban), 60. Bajtek (Kudla, Urban) – 1. Puliš (Ščurko), 5. Gachulinec (Török), 11. Tibenský (Fekiač, McLean), 69. McLean (Betker).
Játékvezetők: Štefik, Baluška – Tvrdoň, Synek. Kiállítások: 2:3 (két percre); Tibenský 2+2 percet kapott. Emberelőny: 1:0. Emberhátrány: 0:0. Kapura lövések: 36:36. Nézők száma: 661.
Érsekújvár: Kristín (11. Košarišťan) – Andersons, Kudla, Hain, Zaťko, Ordzovenský, Hatala, Dundáček, Novák – Bajtek, Urban, Štrauch – Ručkay, Zbořil, Jakúbek – Pospíšil, Hruška, Šimun – Ondrušek, Fábry, Rogoň.
Detva: Petrík – Betker, Martin Chovan, Sládok, Golian, Kuklev, F. Fekiač, Jendroľ, Gachulinec – Puliš, Murček, Ščurko – Žilka, V. Fekiač, Hodgson – Tibenský, McLean, Král – Török, Matúš Chovan, Ďaloga.

Kövesse facebook oldalunkat is!