2022. május 28., 15:15

Egyre kevésbé népszerű a hoki Szlovákiában?

A döntő szakaszához érkezik a jégkorong világbajnokság, de ahogy a csütörtöki negyeddöntők után kiderült, már szlovák részvétel nélkül. Közben arra is fény derült, mennyien nézték Szlovákiában a Ramsey-legénység mérkőzéseit.

jégkorong szlovák válogatott
Fotó: TASR

Ahogy arról korábban írtunk, a szlovák válogatott javuló teljesítmény után a toronymagas esélyes hazai válogatott, a finnek elleni negyeddöntőben nem okozott csalódást, sőt, úgy tűnt, akár le is győzheti a remek formában lévő ellenfelét. Már az első harmadban 2-0-ra vezettek Tatárék, de egyéni hibák után már a találkozó felénél kiegyenlítettek a finnek, majd a harmadik harmadban döntöttek győzelmükről, s ezzel arról is, a szlovák együttes befejezte szereplését a tornán.

Craig Ramsey csapata így az olimpiai elődöntő után ismét a finnektől szenvedett fájó vereséget, igaz, ott a bronzmeccsen javítani tudtak, s így összejött a történelmi ötkarikás érem. Most csak az elvárt negyeddöntő sikerült, de a fiatal alakultnak ez is erőt adhat, hiszen bizonyították, fel tudják venni a versenyt akár a legjobbakkal is. Nagy volt a várakozás a közönség részéről is, igaz, mindez a nézettségi adatokban nem mutatkozott meg.

Az első világbajnoki találkozók nem érték el a korábban fokmérőnek számító egy millió nézős arányt a 12 év fölötti korosztályban, s 400-600 ezer közötti tévéző volt rájuk kíváncsi. Természetesen ez is hatalmas számnak számít úgy általánosságban, de fokozatosan elérte a 800 ezret, majd a negyeddöntőt már csaknem egymillióan nézték.

A legtöbben éppen a finnek elleni találkozó második harmadára voltak kíváncsiak, csütörtökön este nyolc után. Az okokat nem feltétlenül a nyárias időben kell keresni, bár tegyük hozzá, több szlovák mérkőzés is fél négy körül kezdődött, hanem abban, hogy a köztévé tavaly decemberben elindította sportcsatornáját, s a találkozók már ezen voltak nézhetők.

Ez ugyan azt jelentette, hogy a köztévé legnézettebb adóján, a Jednotkán más műsor ment a jégkorong alatt, így a nézettség belsőleg is megoszlott, de ez további bevételt is jelenthetett a közszolgálati adóknak. Más kérdés, hogy a tavalyi nézettségi rekord a világbajnokság alatt 400 ezer nézővel magasabb volt mint idén, ami már jelentős különbség, ha hozzátesszük, az RTVS egyik kiemelt programjáról van szó.

A mediaboom.sk portál adatai szerint a jelenleg is működő mérési feltételek mellett, vagyis 2004 óta a legnézettebb hokimérkőzés a szlovák-orosz 2012-es világbajnoki döntő második harmada volt, közel 1,8 millió nézővel.

Azóta már eltelt 10 év, s a döntő egyelőre távolinak tűnik a szlovák csapatnak, de javítási esélyük már csak jövőre lesz, amikor immár a magyar válogatott is az elitben küzdhet a pontokért.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.