Egy szlovák lány magyar szívvel

Egy fantasztikus világbajnokságon vagy túl a női vízilabda-válogatottal. Egy hajszálon múlott a világbajnoki arany, de a lényeg, az olimpiai kvóta, az meglett. Hogyan értékelnéd a dohai vb-t?

Ez a világbajnokság és a felkészülés az életem egyik legboldogabb időszaka volt. A vb-re mindenképpen a kvótaért mentünk. Szerintem senki nem várta tőlünk ezt az eredményt, látva az elmúlt másfél évet, hogy milyen eredményeket hoztunk, szóval nagyon boldog és nagyon büszke vagyok erre az ezüstéremre.

Úgy láttam, a világbajnokságon nagy kedvvel játszottál, talán nem túlzok, ha azt mondom, eddigi legjobb tornád volt, hiszen a gólok is jöttek? Te milyennek láttad a teljesítményedet?

Azért a gólok a fontos meccseken hiányoztak, ennek ellenére igenis azt gondolom, hogy eddigi legjobb világversenyem volt. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy sokkal szorosabb kapcsolatot ápoltam Istennel, egyszerűen olyan lelki békében vagyok, mint még talán soha. Másodsorban a két új edzőnek és a csapatnak is köszönhető, más az elvárás felém, és sokkal több bizalmat érzek a részükről. Van még hová fejlődni, de óriási lendületet és motivációt adnak ezek a felsorolt körülmények.

Az elmúlt évben egy komoly vállsérülésed is volt, mennyire volt nehéz számodra ez az időszak?

Két komoly vállsérülésem is volt, a budapesti világbajnokságon megsérült a bal vállam és műteni kellett. Egy nagyon nehéz visszatérési időszakon mentem keresztül. Utána a fukuokai világbajnokságon a jobb vállammal kezdődött a probléma, majd meg is sérültem, tehát ami korábban a bal vállammal, most a jobb vállammal történt meg. Ez nagyon rosszul érintett, azt éreztem, nem tudok kimászni a gödörből. Nagyon nehéz volt feldolgozni, de hálás vagyok Istennek, hogy kaptam új lehetőséget az élettől. Ezáltal azonban a felelősséget is érzem, ha már kaptam ezt a második esélyt, akkor éljek is vele és használjam ki rendesen. Moldvai Ildikónak és Fridvalszki Marcinak nagyon sokat köszönhetek, hiszen sokat tettek azért, hogy sikeresen meggyógyuljak, és ugyanúgy Mihók Attilának, illetve Cseh Sándornak, akik vállalták a kockázatot, hogy behívtak a keretbe, amikor sérült voltam. Támogattak, türelmesek voltak velem, és lehetőséget adtak bizonyítani. Ez számomra hihetetlen, tényleg nagy megtiszteltetés és nagyon hálás vagyok ezért nekik, akárcsak a klubomnak, amely a nehéz időszakban végig mellettem állt.  

A 2019-es kvandzsui világbajnokságon képviselted először a magyar színeket. Hosszú és rögös út vezetett idáig, kemény munkával. Hogyan emlékszel vissza az első meccsedre magyar színekben?

Nagyon is emlékszem az egész meccsre, a körülményekre, mindenre. Arra is emlékszem, hogy mennyire izgultam, hiszen amikor körülnéztem, olyan játékosokat láttam magam körül, akik nekem a példaképeim voltak. Soha nem fogom elfelejteni, mekkora megtiszteltetésnek éreztem, hogy ott lehettem velük. Büszke voltam arra, hogy a magyar himnuszt hallgathattam a mérkőzés előtt. 

2016-ban igazoltál Magyarországra a szlovákiai Pöstyénből. Ez alatt az időszak alatt sikerült megtanulod tökéletesen magyarul. Mennyire volt nagy kihívás számodra a magyarnyelv-tanulás?

Nehéz volt, még mindig nem tökéletes a magyar nyelvtudásom és folyamatosan próbálok tanulni. Amikor elkezdtem, volt sok sírás, de annyiban szerencsés vagyok, hogy Szentesen nem nagyon volt más választásom, mint magyarul tanulni. A legjobb barátnőm nem nagyon beszélt angolul, én meg nem nagyon tudtam magyarul, így tanulnom kellett, hogy tudjunk beszélgetni. Az, hogy volt egy ember, aki nagyon közel állt hozzám, és akartam vele beszélgetni, fontos motiváció volt. Először 2019-ben játszottan magyar színekben, és akkor már a csapattal magyarul beszéltem. Mindig is arra kértem a lányokat, magyarul kommunikáljunk, hogy minél hamarabb megtanuljam a nyelvet.

Szlovák lányként mennyire volt nehéz a beilleszkedés a magyarországi mindennapokba? Manapság egyre népszerűbb vagy, gondolom, egyre többen megállítanak az utcán is. Hogy viseled a magyarok szeretetét?

A pesti világbajnokság után kezdtem érezni, hogy teljesen befogadtak a magyar emberek és már magyar lány vagyok nekik is. Próbálok megfelelni, mert tényleg nagy megtiszteltetés számomra, hogy a magyar színeket képviselhetem és próbálok mindent megtenni azért, hogy lássák, jó döntés volt engem ide hozni, Magyarországra. 

A szentesi két évet követően klubot váltottál és az UVSE-hez igazoltál, ami komoly előrelépés volt. Miben sikerült a legtöbbet fejlődnöd ez időszak alatt?

Az UVSE-nél az volt nagyon vicces, hogy eleinte hullafáradt voltam az edzések után. A munka, ami az UVSE-nél folyt, a szentestihez képest nekem óriási ugrást jelentett. Volt, hogy a délutáni edzésre elaludtam, mert olyan fáradt voltam, hogy nem ébredtem fel az ébresztőre sem. Mindegyik kondi vagy úszás után eleinte hánynom is kellett, szóval ez nagyon nagy ugrás volt számomra.

Beszélgetésünk elején említettem a sikeres olimpiai kvótát, egy tokiói bronz már van a vitrinben, egy újabb éremmel elégedett volnál Párizsban? 

Hogyne! Ezt is máshogy látom már, jobban értékelem. Eddig ugyanis az olimpiai bronzéremmel kapcsolatban fura érzéseim voltak. Nagyon nagy kiváltságnak tartom, hogy 23 évesen elmondhatom, a második olimpiámra készülhetek. És igen, egy érem a célunk az olimpián, lehetőleg minél fényesebb!

Megjelent a Magyar7 2024/13-14.számában.