2019. május 11., 21:23

Bajnok lett a HC DAC női kézilabda csapata!

A női kézilabda I.ligában szereplő HC DAC Dunaszerdahely a feljutásért folytatott küzdelemben ezúttal idegenben a Csallóközaranyos otthonában lépett pályára és magabiztos győzelmével a sárga-kékek behozhatatlan előnyre tettek szert két fordulóval a vége előtt.

hc-dac-nok.jpg
Fotó: Ondik

A Prikler Szilvia vezette HC DAC Dunaszerdahely két fordulóval a vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert, miután a Csallóközaranyos otthonában magabiztos győzelmet aratott a dunaszerdahelyi csapat és bajnoki címet szerzett. Ezzel a következő idényben a MOL Extraligában szerepelhet a sárga-kék együttes.

A találkozó első percei kiegyenlített játékot hozott, a sárga-kékek a találkozón először az első negyedóra végén kerültek kétgólos előnybe, amit ezek után folyamtosan növelt az együttes. Az elős játékrész végére a dunaszerdahelyiek hétgólos előnybe kerültek, többek között Juhos Kata vezérletével aki az első játékrészben hat gólt is szerzett.

Fordulást követően dunaszerdahelyiek ott folytatták, ahol az első félidőben abbahagyták és a 33.percben már 11 gólosra nőtt a két csapat között a különbség. Ezt követően is a HC DAC játszott fölényben és a 44.percben már14 góllal is vezettek a sárga-kékek. A hajrára a hazaiak ugyan csökkenteni tudták előnyüket, de a Dunaszerdahely ennek ellenére is könnyed nyolcgólos győzelmet aratott és megszerezte a bajnoki címet két fordulóval a vége előtt. A bajnokcsapat legeredményesebb játékosa a hét gólt dobó Juhos Kata és Matus Virág lett. Straka Mária is hat gólig jutott.

Női kézilabda I.liga, 21.forduló:

Csallóközaranyos - HC DAC Dunaszerdahely  24-32 (10-17)

A DAC góllövői: Juhos Kata 7 Matus Virág 7, Straka Mária 6, Bugár Cintia 4, Mészáros Réka 4, Lelkes Lilla 4

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.