2019. január 26., 10:17

Az utolsó tíz perc döntött az Újvár javára

A nyitraiak ellen léptek jégre az érsekújváriak a Tipsport Liga 46. fordulójában, és egygólos győzelmet arattak. A meccs három találata a harmadik harmadban esett, az utolsó tíz percben dőlt el minden. A magyar klubok közül a MAC Poprádon kapott ki hosszabbításban, míg a diósgyőriek gólzáporos összecsapáson múlták felül a zsolnaiakat.

hoki_Kassa_Ersekujvar
Fotó: TASR

Kerületi rangadót játszott az Érsekújvár és a Nyitra, amelyen kevés gól született, viszont sok volt a kiállítás. A hatodik helyen álló újváriak a MAC elleni budapesti 0:5-ös győzelem után várták az egyszeres bajnokot. A nyitraiak kevésbé jó passzban utaztak a liga legdélebbi együtteséhez, az utolsó négy találkozót elveszítették, csak a Diósgyőr elleni hazai meccsen sikerült döntetlenre hozni a rendes játékidőt.

A tabella ötödikje Róbert Lantoši egyéni akciójával mutatkozott be az első percben. A hazaiak részéről ezután Tomáš Urban lőtt, Juraj Šimboch védett, a kipattanót pedig Filip Bajtek szerette volna a kapuba juttatni. Tomáš Pospíšil szemfüles passzt kapott a kék vonalon, de végül ebből sem született gól. A 10. percben azonban összejött az első gól a vendégeknek. Erik Čaládi megnyerte a bulit, Adrián Sloboda rávágta a kék vonalról, a lövésbe Denis Pätoprstý ért bele, a korong a gólvonalon túlra vánszorgott, csakhogy a játékvezetők magas bot miatt érvénytelenítették a találatot. Maradt tehát a gól nélküi döntetlen.

A folytatásban is a helyzetek kihasználása maradt el, hiába adódtak jobbnál jobb lehetőségek. A nyitraiak emberhátrányban szerezhettek volna vezetést, ha Lane Scheidl betalál ziccerből. A másik oldalon a 31. percben emberelőnyből sikerült kihagyni a kínálkozó alkalmat. Miroslav Zaťko Juraj Juríknak passzolt, ő pedig a kapu mellett álló Branislav Fábrynak feltálalta a góllövési lehetőséget, helyette Šimboch mutatott be NHL-be illő parádés védést. Újabb helyzetek adódtak ezután is mindkét oldalon, amelyekből továbbra sem született találat.

A jég a harmadik harmadban tört meg. Az 51. percben ismét emberelőnyben játszottak a kisalföldiek. Mindennek az alapja a megnyert bedobás volt, amelyet gyors passzok követtek, majd Adam Zbořil a bal alsó sarokba lőtt – 1:0. Túl sokat nem kellett várni a második hazai gólra. Az 53. percben ismét az első sor jeleskedett. Zbořil vitte be a korongot a harmadba, átadta Henrich Ručkaynak, aki szépen keresztbe korcsolyázott a kapu előtt, és a támadást kapuba találó ütéssel fejezte be.

A nyitraiak kockáztattak a végén, levitték a kapusukat, és az 59. percben izgalmassá tették az utolsó másfél percet is. A hat az öt elleni játék valóban emberelőnyként szolgált, Dalibor Bortňák a kapunak háttal állva adta vissza Samuel Bučeknek, ő pedig kapásból bevarrta. Az utolsó percben még Ručkayt zavarták le a jégről végleg, miután jókorát ütött a botjával Bortňákra, de az előnyből nem lett egyenlítés.

Az Érsekújvár az utolsó öt meccséből négyet megnyert, a sorban harmadik, a zsolnaiak elleni végződött büntetőkkel.

Ellenben a Nyitra sorozatban ötödször hagyta el vesztesen a pályát. Az érsekújváriak kanadai táblázatát a cseh csapatkapitány, Adam Zbořil vezeti 31 (18+13) ponttal. Január 27-én Trencsénben játszik Milan Jančuška alakulata. 

HC Mikron Nové Zámky-HK Nitra 2:1 (0:0, 0:0, 2:1).
Gólok/gólpasszok: 51. Zbořil (Zaťko, Jurík), 53. Ručkay (Zbořil) – 59. Buček (Bortňák).
Játékvezetők: Snášel, Valach – Tvrdoň, Výleta. Kiállítások: 5:7 (két percre); Ručkay 5+20 percet kapott. Emberelőny: 1:0. Emberhátrány: 0:0. Kapura lövések: 24:37. Nézők száma: 1769.
Érsekújvár: Kristín – Hain, Zaťko, Ordzovenský, Novák, Hatala, Kudla, Slávik, Henderson – Ručkay, Zbořil, Jurík – Bajtek, Urban, Šimun – Pospíšil, Hruška, Štrauch – Rogoň, Fábry, Ondrušek.
Nitra: Šimboch – McCormack, Mezei, Morrison, Korím, Versteeg, Pupák, Rais, Sloboda – Blackwater, Slovák, Lantoši – Fominych, Kerbashian, Scheidl – Rapáč, Bortňák, Buček – Hrušík, Čaládi, Pätoprstý.

 A 46. forduló további eredményei: Liptószentmiklós-Zólyom 0:3; Poprád-MAC 3:2 h.u.; Besztercebánya-Trencsén 2:1 h.u.; Gyetva-Kassa 4:2; DVTK-Zsolna 6:4.

 A bajnokság állása 

1. Zvolen                    48        26        6          6          10        162      106             96

2. B. Bystrica             48        26        6          5          11        162      116             95

3. Kassa                      48        27        3          5          13        159      114             92

4. Poprad                    48        24        7          3          14        140      121             89

5. Nitra                        48        24        5          4          15        175      120             86

6. Érsekújvár             48        23        4          4          17        126      112             81

7. Trenčín                    48        21        5          4          18        120      112             77

8. Diósgyőr                 48        19        6          5          18        130      131             74

9. Detva                      48        15        3          6          24        129      158             57

10. MAC                     48        14        3          7          24        136      166             55

11. L. Mikuláš            48        15        2          3          28        117      148             52

12. Žilina                    48        9          7          3          29        129      183             44

13. HK Orange 20      24        0          0          2          22        30        128             2

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.