2019. március 2., 12:35

Az első sikeres lépés a negyeddöntőért

A Tipsport Liga alapszakasza befejeződött, március 1-jétől már a rájátszás küzdelmei zajlanak. Az érsekújváriak a trencséniektől elszenvedett vereség után lecsúsztak a hetedik helyre, ezért a rájátszás selejtezőjében is érdekeltek. A gyetvaiak elleni párharc első összecsapásán kétgólos győzelmet arattak. A továbbjutáshoz még két diadalra van szükség.

hoki_Kassa_Ersekujvar
Fotó: TASR

Hetedik a tizedik ellen, vagyis Érsekújvár versus Gyetva. A párharc esélyese egyértelműen a kisalföldi alakulat, amely 30 ponttal többet szerzett az alapszakaszban. Az öt egymás elleni meccsből egyszer szaladt bele vereségbe az Újvár, igaz, akkor 5:0-ra kiütötte őt a Gyetva idegenben. Az utolsó, február 13-i mérkőzésen, Érsekújvárban, egy gólon múlt a győzelem, a hazaiak csak hosszabbításban diadalmaskodtak. A pénteki találkozót jobban kezdte a hazai együttes, három gólhelyzet is adódott, Eduard Šimun lehetősége gólért kiáltott, Patrik Rogoň karja pedig a levegőbe lendült, de maradt a gól nélküli döntetlen. Eztután a másik oldalon maradt ki egy bődületes ziccer, Ladislav Ščurkonak az üres kapuba kellett volna betalálnia, de nem sikerült. Mindez az első tíz perc történése volt. A 13. percben végül a gól is megszületett, a vendégek szereztek vezetést. Frederik Fekiač, egy hátvéd korcsolyázott be amolyan műlesikló módjára a bal oldalon a kapu elé, és bepasszírozta a korongot a hálóba – 0:1.

Az első harmadban akadt még egy hazai lehetőség a gólszerzésre, méghozzá emberelőnyben, Henrich Ručkay lőhetett tisztán, Petrík kapust sikerült naggyá tennie. Kiállításból volt elég, a gyetvaiak vezetőedzője, Josef Turek is ezt emelte ki a meccs után, túl sok szabálytalanságot vétettek. A második periódus elején ismét Ručkay került közel az egyenlítéshez, gyorsabb volt a védőnél, Petrík bravúrja mentette meg a góltól a gyetvaiakat. A meccs felénél Radim Hruška a kapu előtt állva lőhetett, ismét Roman Petrík védése mentette meg a vendégeket a góltól. Egy perc elteltével viszont Matej Kristín vált naggyá, miután szép támadást fejezett be a Gyetva Ščurko kapáslövésével, amelyet az újvári kapus hárított. Néhány perc múlva ismét Kristín került főszerepbe, a kanadai Kurtis McLean kísérletét fogta magabiztosan. A 36. percben végül összejött az egyenlítés. Négy a négy elleni játékban a gyetvaiak elveszítették a korongot, Peter Ordzovenský csapott le rá, gyors passzok következtek előre, először Hruškához, majd a visszatérő Tomáš Pospíšilnek, aki egyedül törhetett be a gyetvai harmadba, és Petrík mamutjai között vágta be – 1:1. A 37. percben pedig már vezettek is a zöld-fehérek. A kettős emberelőnyt kihasználva Tomáš Urban kísérlete még kimaradt, majd Pospíšil készítette elő Šimunnak a lövést, aki jókora gólt vágott – 2:1. Gyors fordulat, egy perc alatt felcserélődtek a szerepek.

A harmadik játékrész elején a HC 07 emberelőnyhöz jutott, és kínálkozott a lehetőség az egyenlítésre. Ščurko a sokadik alkalmat is elmulasztotta, ezúttal Kristín előtt állt egyedül, a kipattanót a kapusba lőtte. A 48. percben újabb kettős emberelőnybe kerültek az érsekújváriak, Patrick Kudla a kék vonalról varázsolta a kapufánál rostokoló Hruška ütőjére a pakkot, a cseh támadó pedig éles szögből Petrík mellett emelte a jobb felső sarokba – 3:1. Az események felpörögtek.

A 49. percben lejárt Zdeněk Král büntetése, aki épp jégre lépett a büntetőpadról, és az előrevágott koronggal betörhetett a támadóharmadba. Kristín védett, a Krált üldöző Miroslav Zaťko a játékvezető szerint szabálytalankodott, és büntetőlövést ítélt. Král a kapufa alá bombázott, bár a gólról végül a videobíró döntött – 3:2. A gyetvai remények azonnal elhalványultak, miután az 50. percben ismét kettővel vezettek az újváriak. Kudla vágta előre Martin Jakúbeknek, ő a palánktól adta a középen érkező Adam Zbořilnak, a csapatkapitány elfektette Petríket, és fonákkal betalált a kapuba – 4:2. A végén még növelhette volna az előnyét az Érsekújvár, az eredmény azonban már nem változott.

Az első párharc után vezetnek tehát a zöld-fehérek. A második összecsapást március 2-án játsszák ugyancsak Érsekújvárban. A nyolcadik DVTK és a kilencedik MAC viadalán kisebb meglepetésre 1:3-as újbudai siker született. A párharc állása a magyarok csatáján 0:1.

HC Mikron Nové Zámky-HC 07 Detva 4:2 (0:1, 2:0, 2:1).
A párharc állása: 1:0.
Gólok/gólpasszok: 36. Pospíšil (Hruška, Ordzovenský), 37. Šimun (Pospíšil, Zbořil), 48. Hruška (Kudla, Pospíšil), 50. Zbořil (Jakúbek, Kudla) – 13. F. Fekiač (Ďaloga, Surový), 49. Král (büntetőből).
Játékvezetők: Stano, Novák – Výleta, Šefčík. Kiállítások: 3:8 (két percre); Betker 10 percet kapott. Emberelőny: 2:0. Emberhátrány: 0:0. Kapura lövések: 35:29. Nézők száma: 623. 
Érsekújvár: Kristín – Kudla, Andersons, Zaťko, Hain, Hatala, Ordzovenský, Novák, Dundáček – Štrauch, Urban, Bajtek – Jakúbek, Zbořil, Ručkay – Šimun, Hruška, Pospíšil – Rogoň, Fábry, Ondrušek.
Detva: Petrík – Chovan, Betker, Golian, Sládok, F. Fekiač, Kuklev, Gachulinec, Jendroľ – Ščurko, Murček, Puliš – Hodgson, V. Fekiač, Žilka – Král, McLean, Tibenský – Ďaloga, Surový, Török.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.