Az elitben maradtunk, ott vagyunk mi jó helyen
Mint ismeretes, a magyar jégkorong-válogatott története során először maradt benn az A-csoportban, ami azt jelenti, hogy jövőre ismét a legjobbak között szerepelhet. Ugyanakkor több „fotelkommentelő” felteszi a kérdést: mégis mi a fenének? Mindenki „átgázolt” rajtunk, mit keresünk mi ott? Nagyon is van ott dolgunk!
A magyar hoki újkori történetében mindössze négyszer sikerült részt venni a világelitben. A 2008-as szapporói csoda után 2009-ben, Svájcban játszhatott a válogatott először az A-csoportban. Az első mérkőzésen, éppen a szlovákok ellen,13 másodperc hiányzott a pontszerzéshez. A szlovákok a győztes gólnál úgy örültek, mintha a világbajnokságot nyerték volna meg, annyira megkönnyebbültek. A tapasztalatlan válogatott akkor mindenkitől kikapott, így az utolsó helyről estünk vissza az alsóbb osztályba.
Hét évet kellett várni az újabb feljutásra, amely 2015-ben, Krakkóban sikerült. 2016-ban tehát ismét az A-csoportos, szentpétervári világbajnokságon szerepelhetett az együttes.
Abban az évben megszületett a történelmi első győzelem a világelitben, a fehéroroszokat 5-2-re vertük. Óriási siker volt, ám sajnos nem bizonyult elégnek a bennmaradáshoz.
2023-ban Tamperében az osztrákokkal játszottunk ki-ki meccset a bennmaradásért. A franciákat hosszabbításban legyőztük, az osztrákoktól pedig büntetőkkel kaptunk ki, így három ponttal kiesett a magyar válogatott.
Az idei világbajnokságon viszont ez a három pont ,a Kazahsztán elleni 4-2-es siker elég volt a bennmaradáshoz, mivel az ázsiaiak csak a norvégokat verték meg, így az egymás elleni mérkőzés döntött a javunkra.
Mondhatjuk, hogy a szerencse ezúttal mellénk állt, hiszen a kazahok ellen minden kijött, a többi meccsen pedig az ellenfelek megszórtak minket nem kevés góllal, de most nem ez a lényeg. Még ha a dánok és a svájciak ellen borzasztóan is játszottunk, a többi csapattal szemben emelt fővel hagyhattuk el a jeget, hiszen a csapat mindent beleadott, a célt pedig, a történelmi bennmaradást sikerült elérni.
A nálunk magasabban rangsorolt csapatok, a dánok, norvégok vagy németek, évek óta az A-csoportban játszanak, így bőven van rutinjuk ahhoz, hogy elit-tagságukat megőrizzék. Ráadásul ezeknek a válogatottaknak időnként a legjobb nyolcba is sikerül bejutniuk, mint a hazai rendezésű tornán a dánoknak, vagy a másik csoportban az osztrákoknak, akiknek ez hosszú idő után megadatott. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy nemhogy NHL-es játékosokkal nem rendelkezünk, de nagyon kevesen szerepelnek külföldi top-ligákban a többi csapathoz képest. Ilyen szempontból tehát óriási bravúr, hogy az elitben szerepelünk.
Halkan jegyezzük meg azt is, hogy több kulcsfontosságú húzójátékost nélkülöznünk kellett, Sofron István, Sebők Balázs, Bartalis István, Stipsicz Bence és Varga Balázs is otthon maradt. Ha ők ott vannak, nagy valószínűséggel a norvégok ellen is betalálunk, és talán már a jégen ünnepelhettük volna a bennmaradást. Ez azonban csak apró szépséghiba, a lényegen nem változtat.
Ahogy Majoross Gergely korábban fogalmazott, a magyar hoki szempontjából, mind eredményesség, mind fejlődés tekintetében, kulcsfontosságú, hogy jobb csapatokkal mérkőzzünk. Ahogy nem volt kizárva a kiesés vagy egy csúfos vereség, úgy a továbbjutás sem.
A szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy hosszú, 5-10 éves távlatokban kell gondolkodni. Ennek a kiváló fiatal generációnak pedig az lehet a célja, hogy a válogatottat története során egyszer a legjobb nyolcba juttassa.
Legyünk őszinték, ettől még nagyon messze vagyunk, és ehhez a bravúrhoz sok idő kell. Ugyanakkor már az is nagy dolog, hogy a magyar szövetség kitűzheti ezt a célt, és egyáltalán beszélhetünk róla, mert ez lehet a következő állomás. Csak szép sorjában: feljutás, bennmaradás, továbbjutás. Most elégedjünk meg azzal, hogy a válogatott bennmaradt, a magyar hoki szintet lépett, és felfelé ívelő pályán van. Ha ez így folytatódik, szép idők következhetnek a magyar jégkorong számára.
