2022. március 5., 12:01

Antetokounmpo sikerre vezette a címvédőt

A címvédő Milwaukee Bucks főként a görög Jannisz Antetokounmpo 34 pontjával és 16 lepattanójával nyert Chicagóban az észak-amerikai kosárlabdaliga pénteki játéknapján.

Milwaukee Bucks
Fotó: TASR/AP

A Bucks utóbbi 15 találkozójukon 14-edszer verte meg a Bullst,

és jelenleg mindkét gárda 39/25-ös győzelemmérleggel a keleti főcsoport harmadik helyén áll.

A listavezető Phoenix főként Cam Johnsonnak köszönhetően javította mérlegét 51/12-re.

A 26 éves játékos 38 pontot szórt a New Yorknak, és ő dobta be a dudaszó pillanatában, nyolc méterről az arizonaiak győztes tripláját. A Suns két legjobbja, Chris Paul és Devin Booker nélkül nyert, míg a Knicks ászát, Julius Randle-t a harmadik negyedben dulakodás miatt kiállították.

A Philadelphia negyedszer sem kapott ki a nemrég érkezett James Hardennel a soraiban.

A 32 éves olimpiai és világbajnok 25 ponttal és 11 gólpasszal járult hozzá a Cleveland elleni sikerhez.

A sereghajtó Houston 15/48-ra rontotta mutatóját Denverben,

míg a New Orleans már 37 ponttal is vezetett a Utah ellen, amely a mezőny legtöbb pontot dobó csapata.

Az Orlando kilenc vereség után nyert újra,

floridaiak Torontóban szakították meg negatív sorozatukat.

Eredmények:
Phoenix Suns-New York Knicks 115-114
Toronto Raptors-Orlando Magic 97-103
Denver Nuggets-Houston Rockets 116-101
New Orleans Pelicans-Utah Jazz 124-90
Oklahoma City Thunder-Minnesota Timberwolves 101-138
Detroit Pistons-Indiana Pacers 111-106
Philadelphia 76ers-Cleveland Cavaliers 125-119
Washington Wizards-Atlanta Hawks 114-117
Chicago Bulls-Milwaukee Bucks 112-118
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.