2021. július 2., 18:52

A szlovákok ellen kezdenek a magyarok

A szlovák válogatott ellen, augusztus 20-án kezdi meg Európa-bajnoki szereplését a szerb, bolgár, horvát, román közös rendezésű kontinenstornán a magyar női röplabda-válogatott.

magyar roplabda valogatott
Fotó: Muzslay Péter/Magyar Röplabda Szövetség

Az európai szövetség pénteki közlése szerint a lengyel Jakub Gluszak irányította magyarok a szlovákok után sorrendben az Eb-újonc svájciakkal, az olimpiáról érkező olaszokkal, majd egy szünnap után a házigazda horvátokkal, végül a fehéroroszokkal találkoznak Zadarban (Zára).

Az Eb augusztus 18-án rajtol és szeptember 4-ig tart, a hatcsapatos csoportokból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.

A magyar válogatott vasárnap, Győrben kezdi meg Eb-felkészülését, a programban egyhetes azerbajdzsáni edzőtábor, illetve az augusztus eleji, szombathelyi Savaria Kupa is szerepel: utóbbin az azeriek mellett a hollandokkal és a csehekkel találkozik a csapat.

Sarlós Márton csapatvezető az MTI érdeklődésére elmondta: a bő keret 18 fős, ebből kerül majd ki a 14 utazó játékos.


A magyar női válogatott Európa-bajnoki programja:

augusztus 20., péntek: Magyarország-Szlovákia 20.15
augusztus 21., szombat: Magyarország-Svájc 20.00
augusztus 22., vasárnap: Magyarország-Olaszország 20.00
augusztus 24., kedd: Magyarország-Horvátország 17.00
augusztus 25., szerda: Magyarország-Fehéroroszország 18.00
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.