2023. március 6., 09:27

A Slovan otthonában harcolta ki a rájátszás negyeddöntőt az Érsekújvár

Komoly izgalmakat tartogatott a szlovák jégkorong-bajnokság (Tipos Extraliga) alapszakaszának utolsó fordulója. A legnagyobb kérdés az volt, a Kassa vagy a Slovan végez az alapszakasz első helyén, valamint hogy az érsekújváriak megőrzik-e a hatodik helyüket.

Tipos Extraliga
Fotó: TASR

Az alapszakasz utolsó fordulójával zárult a szlovák jégkorong-bajnokság (Tipos Extraliga) vasárnap este. Mind a hat találkozót egy időben rendezték meg a bajnokság szabályosságának betartása végett. Az utolsó forduló legnagyobb kérdése az volt, ki nyeri az alapszakaszt, valamint hogy az Érsekújvár vagy a Nagymihály szerzi meg-e a rájátszás negyeddöntőt érő hatodik helyet.

Az Érsekújvár pedig éppen az alapszakasz győzelemért harcban álló címvédő Slovan otthonába látogatott.

A zöld-fehéreket szép számban kísérték el szurkolóik is a sorsdöntő rangadóra. Az újvári bikák a szezonban már több alkalommal is borsot törtek a címvédő orra alá, de egy újabb győzelem bravúr kategóriának számított. A pozsonyiak indították jobban a derbit, és a kilencedik percben az amerikai Liam Pecararo góljával a címvédő került előnybe. Az újváriak nem adták könnyen magukat, és két perccel később Juraj Mikúš egalizált, így egy játékrész után 1-1-es döntetlen állt az eredményjelzőn.

Majoross Gergely a második harmadra feltüzelte játékosait, és remek helyzetkihasználásának köszönhetően az újváriak meg is szerezték a vezetést a 28. percben Loggins góljával.

A hazaiak a folytatásban hiába támadtak, gólt nem tudtak szerezni, sőt a 35. percben már két góllal vezetett az Érsekújvár, miután Tomáš Mikúš is betalált a kapuba. Az újváriak meg is tartották kétgólos előnyüket a második játékrész végéig, így komoly előnnyel fordulhattak a harmadik játékrészre.

A mérkőzés utolsó felében a Slovan nagy nyomást helyezett az újvári kapura, aminek köszönhetőn a 44. percben 3-2-re módosult az eredmény.

A pozsonyi játékosok vállát nagy teher nyomta, hiszen címvédőként hazai pályán sok szurkoló elvárta a győzelmet.

Az Érsekújvár kiváló mérkőzést produkálva végül három ponttal távozott a címvédő otthonából, miután öt perccel a vége előtt Tomáš Mikúš emberelőnyből megszerezte a zöld-fehérek negyedik gólját, ez pedig az újváriak győzelmét jelentette. Győzelmével az Érsekújvár megszerezte a hatodik helyet a tabellán, és ezzel Majoross Gergely csapata ott lesz a rájátszás negyeddöntőjében, ahol a Zólyom vár az újvári bikákra.

A párharc az egyik fél négy győzelméig tart és március 15-én veszi kezdetét.

Az alapszakasz győztese hét év után a Kassa lett, de az ellenfele még nem ismert a negyeddöntőben, ugyanis két párharcot is rendeznek a rájátszás negyeddöntőért. A Nagymihály a Trecsénnel, míg a Poprád a Nyitrával mérkőzik meg a negyeddöntőért.

Szlovák jégkorong-bajnokság (Tipos Extraliga), alapszakasz, 44. forduló:

HC Slovan – HC Mikron Érsekújvár 2-4 (1-1, 0-2, 1-1)

Gólszerzők: 9. Pecararo (Takáč), 44. Harris (MacKenzie, Takáč) - 12. J. Mikúš (Faith, Mamčics), 28. Loggins (Johnson, Klempa), 35. T. Mikúš (Farley, Roman), 56. T. Mikúš (Mamčics, Klempa).

A forduló további eredményei:

HK Dukla Trencsén - HC Eperjes 2-4 (0-2, 1-2, 0-0)

HK Nyitra – MHK 32 Liptószentmiklós 0-1 (0-0, 0-0, 0-1)

HK Grotto Igló - HKM Zólyom 6-3 (0-1, 2-0, 4-2)

HC 05 Besztercebánya - HC Kassa 2-4 (1-2, 1-0, 0-2)

HK Dukla Nagymihály - HK Poprád 2-4 (2-0, 0-2, 0-2)

Az alapszakasz végeredménye:

1. Kassa 96 pont, 2. Slovan 93, 3. Zólyom 87, 4. Besztercebánya 79, 5. Igló 79, 6. Érsekújvár 77, 7. Poprád 72, 8. Nagymihály 72, 9. Trencsén 68, 10. Nyitra 61, 11. Liptószentmiklós 61, 12. Eperjes 52 pont (kiesett)

A tabella első hat helyén végző együttes egyeneságon bejutott a rájátszás negyeddöntőjébe, míg a 7-10. helyen végzők a maradék két negyeddöntős helyért játszanak.

Selejtező a rájátszás negyeddöntőért:

HK Dukla Nagymihály (8.) - HK Dukla Trencsén (9.)

HK Poprád (7.) - HK Nyitra (10.)

A párharc az egyik fél három győzelméig tart.

A rájátszás negyeddöntőjében eddig két párharc ismert:

HKM Zólyom (3.) - HC Mikron Érsekújvár (6.)

HC 05 Beszercebánya (4.) - HK Grottó Igló (5.)

A párharc az egyik fél négy győzelméig tart.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.