2022. március 24., 10:01

A rájátszás döntőjében a komáromi röplabdázók

Sorozatban harmadik győzelmét is megszerezte komáromi egyetem röplabdacsapata ezzel a címvédő Duna-partiak bejutottak a rájátszás fináléjába, ahol ellenfélre várnak Gabriel Chochoľak tanítványai.

vkspartak
Fotó: vkspartak.sk

Hazai közönség előtt szerezte meg a Miava elleni párharc harmadik győzelmét a komáromi röplabdacsapat a rájátszás elődöntőjében, miután sorozatban harmadszor győzni tudtak a Duna-partiak.

Az egyik fél három győzelméig tartó párharcot a komáromiak végül 3-0 arányban megnyerték és bejutottak a rájátszás fináléjába, ahol az Eperjes vagy a Felsővízköz lesz a címvédő komáromiak ellenfele.

Az első játszma eleje kiélezett és szoros csatát hozott 9-9-es állásig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd Watzka hibája, valamint Mlnyarčík két ásza után hárompontos előnyre tettek szert a komáromiak. A Miava próbálta minél hamarabb ledolgozni hátrányát, de ez nem sikerült a vendégeknek, sőt már öt ponttal is meglépett a címvédő. Az első játszmát végül hét ponttal könnyedén behúzták a hazaiak, 25-18-ra és szettelőnybe kerültek.

A második szettben a Miava jobban kezdett, de mindhiába vezettek az elején 4-2-re is, csakhamar kiegyenlítettek a hazaiak Kubš révén, majd a vezetést is megszerezték. A hazaiak koncentráltabban és pontosabban is szerváltak, így ismét komoly többpontos előnybe kerültek a komáromiak, már 13-7-re is meglépett a hazai együttes. A vendégek nem nagyon találták az ellenszert a hazaiak játékára, így a második játszmát is könnyedén megnyerték a komáromiak.

A vendég Miavának a harmadik szettben mindent egy lapra kellett feltenni, hiszen a meccsben maradásért kellett harcba szállniuk a mérkőzés harmadik játszmájában.

Sokáig úgy tűnt, az utolsó esélyüket megragadhatják a vendégek hiszen sokáig előnyben is voltak, azonban 13-12-es vendég vezetésnél a komáromiak kulcsjátékosai pontos szerváiakkal és egy ásszal jelezték, minél előbb le szeretnék zárni a mérkőzést és ismét fordult a kocka, a címvédő került előnybe. A komáromiak pedig köszönték szépen és előnyüket már nem engedték ki a kezükből, pedig 21-20 után a vendégek kezében ott volt a lehetőség a drámai hajrára. A Miava játékosai a döntő pillanatokban hibáztak, így már nem maradt esélyük a harmadik szett legvégén. A Duna-partiak végül a harmadik játszmát is öt ponttal megnyerték, ezáltal pedig a mérkőzést és párharcot is 3-0-ra a Komárom nyerte meg.

A címvédő komáromiak ellenfele még nem ismert a rájátszás fináléjában, hiszen az Eperjes szerda esti sikerével 2-1-re vezet a győzelmeket tekintve a Felsővízköz elleni párharcban.

Niké Röplabda Extraliga, elődöntő, 3. mérkőzés:

Rieker UJS Komárom - TJ Spartak Miava 3-0 (25-18, 25-19, 25-20)

A párharcot a komáromiak 3-0 arányban megnyerték és bejutottak a fináléba.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.