A pályán és a kispadról is a dunaszerdahelyi kézilabdát erősíti
A csapat legutolsó, Mocsonok elleni sikeréből kilenc góllal vette ki a részét, játszik, edz és tanít, van, hogy 48 órányi munkát sűrít egyetlen napba. Straka Máriával, a dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat örökmozgó játékosával beszélgettünk a múltjáról, sportról, sérülésekről és a dunaszerdahelyi kézilabda jövőjéről.
Hogyan került rögzítő a bokájára?
Túlpörögtem egy lépcsőzést, de semmi komoly. Pár nap és rendbe jövök.
Bár régóta ismerjük egymást, fogalmam sincs, hogy került kapcsolatba a kézilabdával.
Sok mindent kipróbáltam, hogy lekössem a felesleges energiáim. Nagyjából tíz évesen kezdtem el kézizni Koczó Klára tanárnőnél, később Méhes Tibor és Brunczvik Tünde voltak az edzőim. Mindhármójuknak nagyon sokat köszönhetek. Egy győri tornán történt, hogy úgy mondjam „felfedeztek“ (nevet). Az ETO edzője fantáziát látott a játékomban, úgyhogy Győrbe kerültem. Közben meg a szlovák korosztályos válogatottba is behívtak, aztán sajnos jött a sérülés.
Mi történt?
Alig egy év győri vendégjáték után elszakadt a keresztszalagom. Akkoriban már az ifi-csapat is annyira erős volt, én meg nehezen jöttem vissza a sérülésből, a csapat egyszerűen elment mellettem.
Az ilyet egy profi sportolónak is nagyon nehéz feldolgoznia, nemhogy egy tininek.
A család nagyon sokat segített ebben az időszakban, és se nekik, se magamnak nem akartam csalódást okozni. Visszajöttem Szerdahelyre, a gimi alatt játszottam a városi ifiben és az akkor második ligás felnőtt csapatban, később meg Csallóközaranyoson az első ligás felnőtt csapatban. Ekkor már tudtam, hogy nem belőlem lesz az új Görbicz, de törekednem kellett arra, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. A testnevelési főiskolára készülve megint plasztikázni kellett a térdemet, úgyhogy egy időre teljesen elszakadtam a kézitől. A sporttól persze nem, de ebben az időszakban igyekeztem a sulira koncentrálni. Testnevelő-edzői diplomára gyúrtam, úgyhogy remek lehetőség volt, hogy edzői munkát kaptam a pozsonyi ŠKP csapatánál. Rengeteget tanultam itt a szakmáról.
Hogyan került vissza Dunaszerdahelyre?
Az egyetem után edzői munkát kaptam az akkori SK Talent csapatánál. Kisvártatva jött egy megkeresés, az oldalvonal mellől térjek vissza a pályára is. Mivel addigra rendeződött a helyzet a dunaszerdahelyi női kézilabda körül, örömmel mondtam igent a felkérésre.
Ma kijelenthető, hogy a dunaszerdahelyi női kézi ott van az ország élvonalában. Hogy jutottunk idáig?
Nagyképűség nélkül mondhatom a szlovák második liga megnyerése nem okozott különösebb gondot. A tavalyi szezonban azonban már első ligát játszottunk, az meg egy egészen más színvonal. Sokkal gyorsabb, sokkal komolyabb csapatmunkát igényel. Nem egy játékosunknak ez volt az első komolyabb idénye. Bár egy elég tapasztalatlan és fiatal csapattal álltunk ki, igyekeztünk gyors és eredményes támadójátékot játszani. Ez többnyire sikerült is, a szezon őszi fele például remekül ment. Csodálatos volt látni, hogy ahogy jöttek az eredmények, úgy jöttek a nézők is, meccsről-meccsre megtelt a csarnok.
A csapat túl van az első elsőligás szezonján. Hogyan tovább?
Jósolni nem szeretnék, de vállalt célkitűzésünk, hogy megszerezzük a bajnoki címet. A feltételek adottak, csak rajtunk múlik, tudunk-e élni a lehetőséggel. A szlovák első ligából a MOL-ligába vezet az út, ahol Szlovákia és Csehország legjobb csapatai játszanak. Óriási dolog lenne idáig eljutni a csapattal.
Kivel lesz a legkiélezettebb a küzdelem a bajnokságért?
Legkeményebb ellenfélnek talán a pozsonyi Inter csapatát tartom, ahol nagyon tapasztalt és technikailag képzett játékosok vannak. Gyorsan játszanak, egyszerűen és a védekezésük is működik. Szeretek ellenük játszani.
Apropó játék, még nem is beszéltünk arról, hogy konkrétan milyen poszton erősíti a csapatot?
Általában balszélsőt játszom, de voltam már irányító meg jobbátlövő is. Szélsőként feladatom, hogy első legyek a támadásban, és várjam az indítást, amit góllal kell befejezni. Ezen kívül igyekszem mindenben segíteni a csapatomat, és teljesíteni azt, amit a csapat edzője elvár tőlem.
És az edzősködés?
A 2006/2007-es lányok A csapatát és az Ifi-csapatot is edzem a klubnál. A kisebb lányok többségével már harmadik éve foglalkozom, nagyon a szívemhez nőttek rendkívüli igyekezetükkel, elszántságukkal. Remélem, ez sokáig kitart. Sokszor az ő eredményeiknek jobban örülök, mint a sajátomnak. Tavaly regionális kézi-központ alakult a városban, ez az ifiknek is nagy előrelépést jelentett. Növeltük az edzések gyakoriságát, felfrissítettük az edzésprogramot, és eljutottunk a szlovák első ligába is, sikerült beverekednünk magunkat a középmezőnybe. A lányok keményen dolgoznak azon, hogy az idény végén a képzeletbeli dobogóra is felállhassunk. Nagyon örülnék neki, ha egyik-másik tanítványom végül a felnőtt csapatba is bekerülne.
