2019. május 4., 16:52

A magyar rögbiválogatott kikapott Luxemburgtól

A magyar rögbiválogatott 18-15-re kikapott Luxemburg legjobbjaitól az Európai Nemzetek Kupája-sorozatban, az első konferencia északi csoportjában.

magyar rögbi válogatott
Fotó: Facebook / Magyar Rögbi Szövetség

A százhalombattai találkozó 5. percében a vendégek büntetőből szereztek vezetést, a házigazdák az első félidő közepén három percen belül elért két céllal fordítottak. A második játékrész elején a luxemburgiak gyorsan kihasználták, hogy tízperces emberelőnyhöz jutottak. A folytatásban büntetőből növelte ugyan előnyét a magyar együttes, de az esős idő nem kedvezett a játékának, így az egyszerűségre törekvő vendégek hatékonyabbak voltak, a hajrában pedig eredményesebbek is: a 69. percben második céljukkal egyenlítettek, majd a vége előtt két perccel egy büntetővel a győzelmet is megszerezték.

A magyar válogatott november elején a 31-16-os moldovai sikerrel kezdte a 2018/19-es kiírást, majd egy héttel később Százhalombattán 48-24-re kikapott Ukrajnától.

Az együttes - melynek a luxemburgiak ellen szerzett vesztesbónusszal hat pontja van - jövő szombaton a svédek vendégeként zárja az egykörös Eb-t. Az északi együttes mindkét korábbi találkozóját megnyerte, az egyiken a bónuszpontot is begyűjtötte.

Az már a szombati mérkőzés előtt eldőlt, hogy a magyar válogatott nem eshet ki a csoportból, miután Moldova - amely mind a négy találkozóját lejátszotta - négy ponttal mögötte végzett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.