2018. július 15., 09:27

A magyar kapitány szerint később egy szorosabb meccset játszhatnak a spanyolokkal

Az emberelőnyös- és hátrányos szituációkon ment el a világbajnoki ezüstérmes házigazda spanyolok elleni Európa-bajnoki nyitómérkőzés Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint, aki elmondta, ha később összekerülnek ezzel a spanyol csapattal, akkor egy sokkal szorosabb mérkőzést fognak játszani vele.

Szilágyi Dorottya magyar női vízilabda
Fotó: MTI / Illyés Tibor

„Tudtuk, hogy ebben fejlődnünk kell, arra nem gondoltam volna, hogy az emberfórokat nehezebb lesz belőni. Úgy kellett volna védekezni, ahogyan ezek a lányok két hónapja már megtették ezt a spanyolok ellen” - nyilatkozta a szakember a 13-9-es szombati barcelonai vereséget követően. Hozzátette, meg kell tudni oldani a hátrányos védekezést az együttesnek, mert csak ebben az esetben nyerhet komoly mérkőzéseket.

„Ott tartunk, ahol a hollandiai felkészülési torna után, bár ott jobb volt a védekezésünk. Most ez volt a realitás, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ha később összekerülünk ezzel a spanyol csapattal, akkor egy sokkal szorosabb mérkőzést fogunk játszani vele” - tette hozzá Bíró Attila.

A tréner korábban hangsúlyozta, a lebonyolítás miatt a második hétre kell a csapatnak a csúcsformát elérnie.

Vasárnap a törökök ellen játszik a csapat, a szövetségi kapitány szerint azonban az a találkozó csak egy közepes edzésnek tekinthető a két csapat közti óriási különbség miatt.

A magyar csapatból négy góljával Szilágyi Dorottya emelkedett ki a mezőnyből: „Egy ilyen mérkőzésen csak akkor van esélyünk, ha mindenki száz százalékot nyújt. Kicsit megszeppenve kezdtek a spanyolok, de sajnos mi is, pedig inkább rajtuk volt a nyomás a hazai közönség előtt. Fel voltunk készülve a hátrányos helyzetekre, valamiért mégsem úgy védekeztünk, ahogyan azt edzésen gyakoroltuk. Elől a lőtt gól mennyisége jó, de nem szabad ennyit kapni, különösen két játékostól.”

A hatos csoportban a magyarok sorrendben még Törökországgal, Szerbiával, Oroszországgal és Németországgal találkoznak, az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.