2018. április 1., 08:25

A MAC lett a magyar bajnok

A MAC Budapest nyerte a jégkorong Erste Ligát, miután a finálé szombati, ötödik mérkőzésen hazai pályán hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a címvédő DVTK-t, és ezzel 4-1-re megnyerte a párharcot.

Jégkorong MAC bajnok
Fotó: MTI: Czagány Balázs

A középszakaszt megnyerő MAC sikerét hozta a finálé első három találkozója, s bár hazai pályán szerdán az alapszakasz-győztes DVTK szépített, a fővárosi együttesnek saját közönsége előtt nyílt lehetősége a sorozat megnyerésére.

A csapatok nagy hangsúlyt fektettek saját kapujuk megvédésére a nyitó felvonásban, a jeget a harmad közepén a - sorozatban negyedik címére hajtó - DVTK törte meg a szép egyéni megoldást bemutató Rasmus Kulmala révén.

A MAC Bodó Christopher szemfüles találatával még a szünet előtt egyenlített. A magas iramú középső játékrészben pedig már a MAC szerzett vezetést, Terbócs István csapott le egy lecsorgó korongra.

A záró harmadra a tét érezhetően rányomta a bélyegét, s már úgy tűnt, a fővárosiak a rendes játékidőben megnyerik a találkozót, amikor 122 másodperccel a végső dudaszó előtt Berta Ákos egyenlített.

Így következhetett a négy a négy elleni hosszabbítás, amelynek negyedik percében Dudás Jesse élesen tette a kapu elé a korongot, az pedig egy védőn megpattanva utat talált a kapuba. A középszakaszt az élen záró MAC Budapest 2015-ben csatlakozott az akkor még MOL Liga nevet viselő sorozathoz, s az elmúlt két kiírás ezüstérmét cserélte most aranyra. Majoross Gergely vezetőedző együttese egyúttal megszerezte a magyar bajnoki címet is, ez legutóbb 1997-ben a Ferencvárosnak sikerült fővárosi csapatként.

A szeptemberben kezdődött szezonban kilenc klub indult az Erste Ligában: a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék mellett az ASC Corona Brasov, az SC Csíkszereda, a Dunaújvárosi Acélbikák, az EV Vienna Capitals, a Fehérvári Titánok, a Ferencváros és az Újpest.

Az idény legjobb kapusa Adorján Attila (DVTK Jegesmedvék), legjobb védője Scott Macaulay (MAC Budapest), legjobb csatára Pjotr Szcsasztlivij (SC Csíkszereda) lett, míg a finálé legértékesebb játékosának (MVP) Bálizs Bencét (MAC Budapest) választották.

Jégkorong Erste liga, döntő, 5. mérkőzés:
MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék 3-2 (1-1, 1-0, 0-1, 1-0) - hosszabbítás után
gólszerzők: Bodó (19.), Terbócs (28.), Dudás (64.), illetve Kulmala (10.), Berta (58.)
Az elmúlt szezonig a MOL Liga nevet viselő sorozat eddigi bajnokai:
2008/09: HC Csíkszereda (romániai klub)
2009/10: Vasas Bp. Stars
2010/11: HSC Csíkszereda (romániai klub)
2011/12: Dab.Docler
2012/13: Dab.Docler
2013/14: HC Nové Zámky (szlovákiai klub)
2014/15: Miskolci Jegesmedvék
2015/16: DVTK Jegesmedvék
2016/17: DVTK Jegesmedvék
2017/18: MAC Budapest
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.