2018. május 25., 09:46

A kiesés szélén a címvédő Golden State

A kiesés szélére került a címvédő Golden State Warriors miután a Houston Rockets négy ponttal, 98-94-re nyert ellene az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoportdöntőjének ötödik mérkőzésén. Így egyetlen sikerre került az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcának lezárásától.

Houston - James Harden
Fotó: TASR

A texasiak úgy tudtak győzni a végig szoros és kiélezett mérkőzésen, hogy legnagyobb sztárjuk, James Harden önmagához képest kifejezetten gyengén játszott, ugyanis 11 hárompontos kísérletéből egy sem talált gyűrűbe, de így is 19 pontig jutott.

Ami miatt az oaklandi együttes ezt nem tudta kihasználni, hogy a cserepadjáról beszálló játékosok mindössze négy pontot szereztek. Ezzel szemben például a Rockets legeredményesebbje, a tavaly a legjobb hatodik embernek választott Eric Gordon volt a maga 24 pontjával, ráadásul a meccs hajrájában ő szerezte a döntőnek bizonyuló hárompontost.

A Rockets viszont annyiban aggódhat a folytatást illetően, hogy az utolsó percben megsérült a 20 pontig jutott Chris Paul, aki számos kulcspillanatban szerzett fontos kosarakat.

A párharc hatodik összecsapását két nap múlva Oaklandben rendezik.

Nyugati főcsoport, döntő, 5. mérkőzés:
Houston Rockets-Golden State Warriors 98-94
A párharc állása: 3-2 a Houston javára.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.