2021. szeptember 25., 16:02

A francia-kanadai Luc Tardif lett az IIHF új elnöke

A francia-kanadai Luc Tardif lett a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) új elnöke.

Luc Tardif
Fotó: TASR/AP

A 68 éves sportvezetőt az IIHF szentpétervári ülésén választották meg szombaton, megbízatása öt évre szól.

A kanadai születésű Tardif a szervezet 14. elnöke lett,

Louis Magnus után a második francia.

Az új elnök

ifjúsági játékosként Kanadában szerepelt, profiként azonban már Belgiumban és Franciaországban játszott.

Tardif 2000 óta dolgozott a francia szövetségben, 2006 óta annak első embereként. Az IIHF-ben 2012 óta volt az ügyvezetés tagja, 2016-tól pedig kincstárnokként ő felelt a kifizetésekért.

Elődje, a 71 esztendős svájci René Fasel 1994 júniusa óta volt az IIHF elnöke, és ötször (1998, 2003, 2008, 2012 és 2016) választották meg újra, ezúttal viszont már nem jelöltette magát. A mostani választáson öten voltak jelöltek, annak negyedik, utolsó körében Tardif 67:39-re nyert a német Franz Reindllel szemben.

A vezetőtestület (council) tagja maradt Kolbenheyer Zsuzsanna.

Az első magyar igazolt női játékos, aki 55-ször szerepelt a válogatottban, 2012 óta tagja az elnökségnek, és ő felel a női szakágért.

Az első alelnök a cseh Petr Bříza lett, míg az amerikai földrészért a kanadai Bob Nicholson, Ázsiáért és Óceániáért a kirgiz Ajvaz Omorkanov, míg Európáért és Afrikáért a dán Henrik Bach Nielsen felel a jövőben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.