2018. december 29., 12:00

A fél tucatra nem volt válasz

Gólzáporos mérkőzéseket hozott a Tipsport Liga 2018-19-es idényének 36. fordulója. Összesen negyvenhat gól esett, ami meccsenkénti 7,66-os átlagot jelent. Mondhatnánk azt is, hogy az Érsekújvár és a Zsolna csatáján „alulteljesítettek” a felek, hiszen „csak” hat gól született. Igaz, a gólok kizárólag az egyik kapuba potyogtak. Az újváriak kiütötték a liga leggyengébbjét.

hoki_érsekújvár illuszt
Fotó: TASR

Utolsó hazai összecsapásukat játszották az érsekújváriak, az ellenfelük pedig a zsolnaiak voltak. Milan Jančuška alakulata hárommeccses győzelmi sorozatot húzott maga után, a nyitraiakat természetesen hosszabbításban verték meg. Az egyértelmű esélyese a találkozónak az Érsekújvár volt, a hatodik helyezett fogadta a tizenkettediket. Az első harmadban nehezen lendültek bele a csapatok, igazán nagy lehetőségeket egyik oldalon sem dolgoztak ki. A 16. percben aztán a hazaiak megkezdték a gólgyártást. Emberelőnyben, öt a négy elleni játékban Andreas Štrauch célzott Maroš Mikoláš lábai közé – 1:0. A második játékrészben újabb két gólt hozott össze az újvári együttes. Ismét emberelőnyös helyzet, mind a négy zsolnai arc, plusz a hálóőr is, Pospíšilre figyelt, aki gyönyörű passzt adott az üresen álló cseh Richard Nejezchlebnek, ő pedig lényegében az elhagyatott kapuba vágta a korongot. A 40. percben már öt az öt elleni felállásban született a viadal harmadik találata, Branislav Fábry passzából lőtt a kapuba az előbb még előkészítő szerepben tündöklő cseh Tomáš Pospíšil.

A 45. percben az érsekújváriak a palánknál járatták a korongot. Patrik Rogoň Radim Hruškához passzolt, ő pedig a kapu mögül fonákkal a kapu elé Štrauchnak, aki elfektette a zsolnai kapust, és négyre növelte a kisalföldiek előnyét. A győztes kiléte ekkor már eldőlni látszott, a vendégek tényleg úgy festettek a gólnál, mintha körökkel le lennének maradva. Az ötödik gólnál hasonló volt a helyzet. Az 51. percben jártunk, a nézőnek olyan érzése támadhatott, mintha az újváriak ismét emberelőnyben játszanának. Körbejáratták a korongot a zsolnai harmadban, majd Henrich Ručkay ütötte a félig üres kapuba, amelyet már a cseh Tomáš Fučík védett. A harmadik emberelőnyös helyzetét az 53. percben használta ki az Érsekújvár, Adam Zbořil második kísérlete tört utat a kapuba. Az újváriak hatot ütöttek a sereghajtónak – ha nem számítjuk a húsz éven aluli válogatottat –, fél tucat góllal zárták tehát hazai jégen az évet.

Az érsekújváriak negyedik győzelmükkel megerősítették a tabellán elfoglalt hatodik helyüket, és öt ponttal elléptek a Liptószentmiklóson vereséget szenvedő trencséniektől, miközben két pontra megközelítették a Gyetván hosszabbításban botló zólyomiakat. Az érsekújváriak kanadai táblázatát a cseh csapatkapitány, Zbořil vezeti 25 (16+9) ponttal a szintén 25 (12+13) pontos Štrauch előtt. December 30-án, az év utolsó játéknapján, Kassán korcsolyáznak ki a jégre az érsekújváriak. A listavezető meglepetésre kikapott Diósgyőrben. 

HC Mikron Nové Zámky-MsHK DOXXbet Žilina 6:0 (1:0, 2:0, 3:0)
Gólok/gólpasszok: 16. Štrauch (Kudla, Šimun), 24. Nejezchleb (Pospíšil), 40. Pospíšil (Fábry), 45. Štrauch (Hruška, Rogoň), 51. Ručkay (Dundáček), 53. Zbořil (Dundáček)
Játékvezetők: Fridrich, Novák – ifj. D. Konc, Kacej. Kiállítások: 4:6. Emberelőny: 3:0. Emberhátrány: 0:0. Kapura lövések: 35:32. Nézők száma: 1456. 

Érsekújvár: Košarišťan – Andersons, Kudla, Dundáček, Zaťko, Ordzovenský, Novák, Hain, Hatala – Rogoň, Hruška, Štrauch – Ručkay, Zbořil, Jurík – Bajtek, Šimun, Nejezchleb – Henderson, Fábry, Pospíšil. 

Žilina: Mikoláš (45. Fučík) – Hudec, Kučný, Žilin, Piegl, Bagin, Dubeň, Mendrej – Ru. Huna, Húževka, Jenčík – Milý, Surovka, Hvila – Beránek, Podešva, Barta – Hrazdíra, Rehák, Síkela – Valášek. 

A 36. forduló további eredményei: Liptószentmiklós-Trencsén 3:1; Poprád-Nyitra 1:6; Besztercebánya-MAC 7:2; Gyetva-Zólyom 6:5 h.u.; DVTK-Kassa 5:4. 

A bajnokság állása 

1. Kassa                      38        23        2          3          10        126      81             76

2. B. Bystrica             38        21        4          4          9          124      87             75

3. Nitra                        38        21        4          3          10        146      92             74

4. Poprad                    38        20        6          2          10        117      94             74

5. Zvolen                    38        19        4          5          10        135      93             70

6. Érsekújvár              38        19        4          3          12        103      86             68

7. Trenčín                    38        18        4          1          15        91        83             63

8. Diósgyőr                 38        16        3          4          15        105      107             58

9. L. Mikuláš             38        12        2          3          21        91        117             43

10. Detva                    38        11        2          5          20        99        129             42

11. MAC                     38        10        2          5          21        104      130             39

12. Žilina                    38        8          5          2          23        96        140             36

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.