2018. szeptember 23., 10:27

A DVTK nem akarja, hogy szurkolói Gyetvára utazzanak

A DVTK arra kéri szurkolóit, hogy ne utazzanak el a szlovák jégkorongligában vasárnap sorra kerülő, a Detva csapata elleni mérkőzésre.

HC 07 Detva
Fotó: TASR

A klub honlapján olvasható közlemény emlékeztet rá, Gyetva Zólyom mellett található, így nagy esély mutatkozna arra, hogy a péntekihez hasonló rendbontás történjen.

Pénteken a DVTK Jegesmedvék csapata fogadta a HKM Zvolen együttesét. A közlemény szerint a mérkőzést megelőzően a két klub egyeztetett a Miskolcra érkező szurkolók számáról, és azok habitusáról, de a zólyomi szervezett szurkolói csoportok az előzetes megállapodást felrúgva, több másik klub ultra és huligán tagjaival érkeztek Miskolcra, és valószínűsíthetően tervezett rendbontást hajtottak végre. Az események után több vendégszurkolót a rendőrség előállított, ellenük eljárást indított.

„Klubunk és a zólyomi klub végtelenül sajnálja és elítéli az eseményeket, amelyek teljesen idegenek a jégcsarnokok világától, és amelyeknek semmi köze a sporthoz és ahhoz a közreműködéshez, amivel a Tipsport Liga csapatai nekiláttak a szezonnak. Klubunk mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy hasonló események a jövőben ne következhessenek be sem Miskolcon, sem pedig az idegenben lejátszott mérkőzéseken” - olvasható a dvtk.eu oldalon.

A DVTK Jegesmedvék együttese vasárnap 17.30-tól játszik a HC 07 Detva vendégeként. A magyar klub a honlapján jelezte, arra kéri a Detva vezetését, hogy ne értékesítsen vendégbelépőket a mérkőzésre.

Szombat este a magyar és a szlovák szövetség, a Tipsport Liga és a sorozatban szereplő klubok közös kommünikében, „egyöntetűen és mélységesen” ítélték el a történteket.

Olyan cselekményeknek, amelyeket a magukat vendégszurkolóknak hazudó huligánok kezdeményeztek és elkövettek, nincs helyük a jégkorongcsarnokokban és azok környékén sem. Ezeknek az embereknek semmi keresnivalójuk rendezvényeinken - szól a közlemény.

Az aláírók kiemelték: a továbbiakban is mindent megtesznek közösen annak érdekében, hogy „a Tipsport Liga mérkőzésein felhőtlenül és háborítatlanul szórakozhassanak és biztassák kedvenc csapatukat az igazi szurkolók, függetlenül nemzeti és klubhovatartozásuktól, a szlovák-magyar barátság és együttműködés jegyében. A mi sportunk nem háború. A mi sportunk fesztivál”.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.