2021. április 1., 14:35

A Colorado rendesen megpakolta ellenfelét

A Colorado Avalanche kilenc gólt szerezve verte fölényesen a vendég Arizona Coyotes csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.

Fotó: Tasr/AP

A sikerével a nyugati csoportban élre ugró hazai együttesben

Joonas Donskoi mesterhármat ért el azon az estén, amelyen hosszú szünet után először engedtek vissza nézőket a lelátóra Denverben. A 4050 szurkoló hamar megnyugodhatott, mert alig 7:30 perc után már 5-1-re vezetett a Colorado, s már ekkor jégre dobálhatta a sapkákat a háromszor eredményes Donskoi tiszteletére.

A később gólpasszal is jeleskedő támadó a meccs kezdésétől számítva az NHL történetének nyolcadik leggyorsabb triplázását érte el. Rajta kívül duplázott Andre Burakovsky és Gabriel Landeskog.

A nap szenzációjaként

a Buffalo Sabres megszakította a holtversenyben csúcsot jelentő 18 meccses kudarcsorozatát. A csapat hazai pályán 6-1-re múlta felül a Philadelphia Flyers együttesét.

A Buffalo sikere azt is jelenti, hogy Don Granato vezetőedző hetedik találkozóján szerezte meg az első győzelmét. A sikernek több kulcsszereplője volt: Steven Fogarty pályafutása első gólját lőtte, a kapus Linus Ullmark 31 védést mutatott be, míg a harmadik harmadban Brandon Montour 37 másodperc alatt két emberhátrányos gólt ütött.

A Sabres ezt megelőzően február 23-án diadalmaskodott.

A Toronto Maple Leafs úgy győzött a Winnipeg Jets vendégeként, hogy a góllövőlistát vezető Auston Matthews megszerezte idénybeli 24. találatát, emellett gólpasszt is adott.

A Los Angeles Kings három vereséget követően tudott nyerni, a Vegas Golden Knights 4-2-es felülmúlásában a kapus Calvin Petersennek elévülhetetlen érdemei voltak, ugyanis 40 lövést hárított.
 

Colorado Avalanche-Arizona Coyotes 9-3
Winnipeg Jets-Toronto Maple Leafs 1-3
Buffalo Sabres-Philadelphia Flyers 6-1
Vegas Golden Knights-Los Angeles Kings 2-4
San Jose Sharks-Minnesota Wild 4-2
 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.