2021. november 14., 12:03

A Cleveland 19 pontos hátrányból győzte le a Bostont

A Cleveland Cavaliers a harmadik negyedben még 19 pontos hátrányban volt, végül két ponttal legyőzte a Boston Celtics csapatát az észak-amerikai profi kosárlabdaliga legutóbbi játéknapján.

Cleveland Cavaliers-Boston Celtics
Fotó: TASR/AP

A Cavs az első negyedben mindössze kilenc pontot dobott, a harmadik negyed végén pedig 53-72-t mutatott az eredményjelző.

A Cleveland ezt követően egy 24-4-es periódust produkálva fordított, a mérkőzést pedig Darius Garland 9,4 másodperccel a végső dudaszó előtt értékesített büntetőivel döntötte el. A Cavaliers legutóbbi hét mérkőzésén hatodik alkalommal győzött.

A Miami Heat a Utah Jazz ellen szakította meg hárommérkőzéses vereségsorozatát

Tyler Herro, Duncan Robinson és Kyle Lowry egyaránt 20 dobott pont felett zárt Salt Lake Cityben úgy, hogy a hazaiak az összecsapás utolsó negyedében egymás után 18 pontot szereztek, de ez is kevésnek bizonyult.

A Pelicans kilenc sikertelenül megvívott találkozó után nyert ismét,

a Wizards elsősorban Spencer Dinwiddie dupla duplájának (23 pont, 11 lepattanó) köszönhetően diadalmaskodott az Orlando Magic felett, míg Justin Holliday a cserepadról beszállva 27 ponttal segítette győzelemhez az Indianát.

Eredmények:
Cleveland Cavaliers-Boston Celtics 91-89
Indiana Pacers-Philadelphia 76ers 118-113
New Orleans Pelicans-Memphis Grizzlies 112-101
Orlando Magic-Washington Wizards 92-104
Toronto Raptors-Detroit Pistons 121-127
Los Angeles Clippers-Minnesota Timberwolves 129-109
Utah Jazz-Miami Heat 105-111
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.