2019. április 27., 12:30

A címvédő Durant vezérletével lépett a főcsoport-elődöntőkbe

A címvédő Golden State Warriors az ötven pontot szerző Kevin Durant vezérletével pénteken negyedszer is legyőzte a Los Angeles Clipper csapatát, és bekerült az észak-amerikai kosárlabdaliga rájátszásának nyugati főcsoport-elődöntőjébe.

Kevin Durant
Fotó: TASR/AP

A hazai pályán játszó Clippers a párharc alatt kétszer is nyerni tudott Oaklandben, három otthoni mérkőzését azonban elvesztette.

A hatodik mérkőzésen a vendégeknek a pontszerzéshez szinte elég volt Kevin Duranthoz passzolni, különösen az első félidőben, amikor már 38 pontig jutott a karrierje rájátszás alatti legtöbb pontját szerző játékos. Durant a mérkőzés után mégis elégedetlenül nyilatkozott, kiemelve, hogy sok jó lehetőséget elrontott, amivel tovább tudta volna növelni pontjait. 

A Golden State a következő fordulóban azzal a Houston Rockets-szal találkozik, amelyikkel szemben tavaly 3-2-es állásról tudta megfordítani párharcát a főcsoport-döntőben.

Eredmény, főcsoport-negyeddöntő - Nyugati főcsoport:
Los Angeles Clippers-Golden State Warriors 129-110
A párharc végeredménye: 4-2 a Golden State javára.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.