2019. május 1., 10:30

A Bucks visszavágott a Celticsnek

Az alapszakaszgyőztes Milwaukee Bucks kedden visszavágott a vendég Boston Celticsnek a 29 pontig jutó Jannisz Antetokunmpo vezérletével az észak-amerikai kosárlabdaliga keleti főcsoport-elődöntőjének második mérkőzésén.

Milwaukee Bucks-Boston Celtics
Fotó: TASR/AP

Az idény legjobbja (MVP) címre esélyes görög légiós 29, míg Khris Middleton 28 ponttal vette ki a részét a sikerből, utóbbi hetet dobott csapata húsz triplájából, amely klubrekord a rájátszásban.

A Bucks már 31 ponttal is vezetett a meccsen, a Boston ásza, Kyrie Irving az első meccsen szerzett 26 pontja után ezúttal csak kilencig jutott. A Celtics mellett szól változatlanul, hogy hat playoff-párharcából ötöt megnyert a Milwaukee ellen, köztük az 1974-es döntőt is.

A nyugati slágermérkőzésen a címvédő Golden State magabiztosan verte a Houstont, és már 2-0-ra vezet. A Warriors vezére ezúttal is Kevin Durant volt 29 ponttal, aki sorozatban öt találkozó után maradt 30 pont alatt. Egyben ő lett 201 pontjával a negyedik az NBA történetében - LeBron James, Allen Iverson és Michael Jordan után -, aki elérte a 200 pontot egymás után öt rájátszásos mérkőzésen.

Mindkét gárda sztárja megsérült a nyitónegyedben: a hazaiaktól a 20 pontos Stephen Currynek kifordult az ujja, de a negatív röntgen-eredmény után visszatért a pályára, a Rocketst erősítő James Hardennek pedig a szemébe nyúltak, és saját bevallása szerint alig látott valamit a hátralévő időben. Ennek ellenére 29 pontot dobott.

Eredmények, főcsoport-elődöntők:
Keleti főcsoport:
Milwaukee Bucks-Boston Celtics 123-102 (Az állás: 1-1.)
Nyugati főcsoport:
Golden State Warriors-Houston Rockets 115-109 (Az állás: 2-0 a Golden State javára.)
A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.