2011. május 4., 07:39

Szlovákia: Pont nélkül a nyolcaddöntőben

POZSONY. Elégedett csapata keddi teljesítményével Glen Hanlon, a szlovák jégkorong-válogatott edzője. A hazaiak szoros mérkőzésen 4:3-ra kaptak ki az esélyesebb Oroszországtól.

 A szlovákok kanadai mesterén a szlovák-orosz összecsapást követően sem látszottak az idegesség jelei. „Jó mérkőzés volt, képesek voltunk fordítani a számunkra kedvezőtlen eredményen”, nyilatkozta Glen Hanlon. A teljesítménnyel elégedett. „Sokkal jobban játszottunk, mint Németország ellen. Néhány kiváló csapat van jelen a világbajnokságon, mi közéjük tartozunk, és ma szintén kiemelkedő csapat ellen játszottunk”, tette hozzá az edző.

A szlovák válogatott a vereség ellenére, harmadik helyen jutott tovább a nyolcaddöntő E-csoportjába, de így egyetlen pontot sem vihetett magával. A jelenlegi helyzetben nem biztos, hogy elég lesz a további meneteléshez a következő három meccsen szerzett hat pont sem. Az ellenfél Csehország, Finnország és vagy a lett, vagy a dán csapat lesz az E-csoportban. „Ha pont nélkül is állunk, nem olyan rossz a helyzetünk”, véli Hanlon, aki elsősorban ¼ubomír Višòovský hátvéd teljesítményével volt módfelett elégedett. „Fantasztikusan játszott, sok időt töltött a jégen. A csapatunk vele sokkal erősebb”.

Jozef Golonka (73), a cseh-szlovák jégkorong élő legendája viszont korántsem elégedett magával a válogatott edzőjével. Nincs meggyőződve Glen Hanlon kvalitásairól. „Egy dolgot tanulhatnak tőle, az angolt”, nyilatkozta az egykori kiváló játékos, aki már edzőként is kipróbálta magát.

A kedd esti szlovák-orosz mérkőzést követően a fővárosban sok csalódott drukkerrel lehetett találkozni, illuminált állapotban lévő fiatalok csoportjai hangoskodással hívták fel magukra a figyelmet, komolyabb rendbontásról azonban nem érkezett jelentés.

A hazai válogatott szerdán szabadnapos, edzést sem tart. A szlovákok legközelebb péntek este lépnek jégre a szerdai Csehország–Finnország mérkőzés győztesével.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.