2011. május 12., 09:10

Jégkorong-vb: Szlovák szégyen, cseh dicsőség

POZSONY. Címlapon ad sommás véleményt a szlovák jégkorong-válogatott hazai leszerepléséről a legolvasottabb pozsonyi hetilap. A Szégyenünk címmel közölt összeállítást azt vizsgálja, hogy miért nem valósult meg a szlovák álom. A hazai válogatott a negyeddöntőig sem jutott el.

A forgatókönyv adott volt. A szlovák aranynemzedék tagjai (Šatan, Demitra, Višnovský, Gáborík , Handzuš..) idehaza ismétlik meg korábbi kiemelkedő produkciójukat, a 2002-es vb-diadalt, vagy legalább a nyolcesztendős éremaszály után (legutóbb 2003-ban szerzett bronzot a csapat) búcsúzásképpen megint dobogós helyen végeznek. Ehelyett irigykedve, sokszor ellenérzésektől sem mentesen kísérhetik figyelemmel a cseh csapat menetelését, amely még pontot se vesztett, és sokan a legnagyobb esélyesként tartják számon.

A szakértők oknyomozása gyakran azzal a konklúzióval zárul, hogy hiányzik a rendszer a hazai jégkorongsportból. Arra is felhívják a figyelmet, többek között a hokilegenda Jozef Golonka is, hogy az ifjúsággal való foglalkozást elhanyagolják, a világbajnokságra a válogatott összeállítása a nevek alapján született, nem az aktuális teljesítményük figyelembevételével. Az is többekben megfogalmazódott, hogy az aranynemzedék távozásával vajon nem a szlovák jégkorong sötét korszaka veszi-e kezdetét.

Nagy a szkepticizmus a hokirajongó közvéleményben, sokan a nagy leégés mellett egyedüli pozitívumként azt emelik ki, hogy a főváros stadionját felújították, s a kassai Steel Aréna mellé új edzőcsarnok épült. S ami szintén általános vélemény, hogy legalább a rendezés nem hagy kivánnivalót maga után. Aszolgáltatások gördülékenyen működnek, árnyékot a 75. hoki–vb-re a fővárosi parkolóók korlátozott száma, és a lopások vetnek. A dén válogatott szállodai kirablását követően legutóbb a külügyminisztérium által igazgatott Palugyay Palotából, a nyílt napokat követően tűnt el Peter Šastný, a világhírű hokis öt eredeti meze. A rendőrség információi szerint az ismeretlen tettes hétfő reggel, fél öt és fél kilenc között emelte el a nagy eszmei értéket képviselő dresszt az alagsorból.

A szlovák válogatott kiesésével azonban nem áll meg az élet a vb-n. A címvédő cseh válogatott Jaromir Jágr mesterhármasának is köszönhetően simán nyert az amerikaiak ellen a szerdai első negyeddöntőben. Az egész világbajnokságon meggyőző teljesítményt nyújtó csehek gyakorlatilag minden nehézség nélkül léptek át a fiatal amerikai csapaton. Jágrék a pénteki elődöntőben a svédekkel találkoznak.

Szerdai eredmények:
Csehország-Egyesült Államok 4-0 (1-0, 1-0, 2-0)

A svéd válogatott magabiztos játékkal nyert a német csapat ellen a szerdai második negyeddöntőben.
Svédország-Németország 5-2 (2-1, 2-1, 1-0)

A csütörtöki párosítás:
Finnország-Norvégia 16:15 ó
Kanada-Oroszország 20:15 ó


Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.