"Hangulatot kerestem, azt kértem tőlük, hogy sztorikat meséljenek, érzéseket mondjanak el, emlékkel jöjjenek elő".
Az ókorban a teljesítményt nem is jegyezték föl, ma rekordokat hajszolnak.
Másfél éves vereségsorozatot követően bizonyított a szlovák teniszező.
A Telekom Veszprém 27. alkalommal nyerte ela férfi kézilabda Magyar Kupát.
Megválasztása után Miklós Edit úgy nyilatkozott, azon lesz, hogy elhozza a békét a sísportban.
A harminchatodik évébe lépett "Galántai Futáson" ellepték a várost a futók és a sport szerelmesei.
Zita négy éve a legjobb
Ricciardo győzött, Hamilton csak negyedik, Vettel nyolcadik
A négy győztes mérkőzésig tartó párharcban a Lévai Patrióták 2-1-re vezetnek
Hetet vágtak Komáromban.
A jelenlegi nem teljes táblázaton Somorja feljött a hetedik helyre.
A dunaszerdahelyi alakulat egymást követő harmadik bajnokiján aratott győzelmet, s nagyon közel került ahhoz, hogy az idény végén nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzen.
Magyar női pólósok sikere.
Az európai kupaszereplés a tét.
Már önmagukért emelnek, akik az olimpiára készülnek.
Sebastian Vettelnek ismét jól megy.