Több mint húsz év után lehet ismét szlovákiai bajnoka Európa legrégibb maratoni futóversenyének, a Kassai Békemaratonnak.
Csütörtök este az Európa-liga harmadik selejtezőkörében a dunaszerdahelyi DAC az osztrák LASK Linz otthonában lépett pályára.
Márton Gábor vezetőedző együttese mostani sikerével egyetlen párharc megnyerésére van attól, hogy 2012 és 2018 után története során harmadszor is csoportkörbe jusson a második számú európai kupasorozatban.
A svéd klasszis házikaranténba került a vizsgálat pozitív eredménye után, amelyről értesítették az egészségügyi hatóságokat is.
A nézőtéren csak az egy közösséget alkotók - családtagok, barátok - ülhetnek egymás mellé, és a sorokat sem töltik föl teljes egészében - közölte a dandártábornok.
A Tampához visszatért sérüléséből a gólerős csapatkapitány, Steven Stamkos, aki február 25. óta nem játszott.
Története legjobb nemzetközi szereplését produkálja a dunaszerdahelyi DAC.
Kétgólos vezetés - és egy már-már unalomba fulladó első félidő után - három-hármas döntetlennel ért véget a Ferencváros norvégiai vendégjátéka. Pokoli nehéz visszavágó jön Budapesten.
A hatfős magyar válogatottból Szalai Evelin ezüstérmet, Ágoston Dorottya bronzérmet szerzett.
Ezzel befejeződött a sportág első bajnoki sorozata.
A hajrá előtt jól állnak.
Várható döntés volt a törlés a jelenlegi Covid-világhelyzet fényében.
Mindkét csapat részére három-három ezer jegyet biztosított az UEFA.
A DAC új szerzeménye a csütörtöki LASK Linz elleni Európa-liga mérkőzésen már csapata rendelkezésére állhat.
Az InStat index átlagértékelése alapján a DAC lett egyúttal a 7. forduló csapata is, méghozzá jelentős előnnyel a második helyezett Trencsén előtt.