Padány

A község a Kisalföldön, a Felső-Csallóköz keleti peremén fekszik, Dunaszerdahelytől 9 km-re délkeletre, Nagymegyertől 14 km-re északnyugatra, Bögellő szomszédságában. Mellékutak kötik össze Alistállal (3 km), Nagymaddal (3,5 km), Bögellővel (1,5 km) és Csilizpatassal (7 km). Északkeletről Alistál, keletről Bögellő, délkeletről Nagymegyer, délről Csilizpatas, nyugatról Nyékvárkony, északról pedig Nagymad községekkel határos.

A Nagyszombati kerülethez és a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Dunaszerdahelyi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Dunaszerdahelyi, 1949-1960 között a Nagymegyeri, majd 1960 után újra a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Komárom vármegye, Dunaszerdahelyi járás). A község területe csak minimális mértékben változott 1921-hez képest (16,98 km²-ről 17,00 km²-re nőtt).

A község lakosságszáma az elmúlt száz évben erősen ingadozott, maximumát 1970-ben érte el (878 fő), ezután 1991-ig csökkenés (9,3 %), majd 1991-2001 között ismét növekedés (8,2 %) jellemző. 2001-2011 között a község népessége stagnált. A lakosság túlnyomó többsége (88,7 %) magyar nemzetiségű, de gyorsan növekszik a szlovák nemzetiségűek részaránya is. Padány hagyományosan református település. a reformátusok a 1921-ben még a lakosság kétharmadát adták, arányuk 2011-re 46,8 %-ra esett vissza, a római katolikusoké pedig 43,7 %-ra növekedett.

Régi besenyő település, amellyel a 13. századi forrásokban találkozunk először. Kezdetben a pozsonyi várhoz tartozott, később több nemes család lakta, akikre már csak egy-egy dűlőnév emlékeztet. Padány és a hozzá tartozó Petény nemesei közt birtokhatár-viták is voltak a középkorban. A tatárok teljesen elpusztították az eredeti falut, amelynek lakossága a környékbeli ingoványos nádasokban, földbe ásott rejtekhelyeken vészelte át a katasztrófát. IV. Béla idején a Padányi nemzetség kapta meg a falut, amely később több ágra szakadván, többek között a Bíró, Bodó, Kossár, László, Máttyus, Szakál családokban folytatódott. A törökellenes háborúk okozta pusztítás és gazdasági ellehetetlenülés következtében, a 16. század közepére csaknem teljesen elnéptelenedett a falu, mindössze egyetlen portát írtak össze itt. A falu mellett akkor még meglevő ingoványok ekkoriban is védelmet nyújtottak az itt élőknek. Katolikus pap sosem lakott a faluban, ellenben nemesi falu lévén, az itt lakók szabadon áttérhettek a református hitre. Fő megélhetési forrása a földművelés volt, kiemelkedő volt a krumplitermesztés, valamint a nád és a sás betakarítása. A régi mocsarak, lecsapolásukig sokféle vízimadárnak adtak otthont. A trianoni békeszerződés Csehszlovákiához csatolta 1920-ban, az I. bécsi döntés 1938. november 2-tól visszaadta Magyarországnak, 1945-től ismét Csehszlovákia fennhatósága alá került, 1993-tól pedig Szlovákia része.

A községben magyar alapiskola, óvoda és könyvtár működik. Klasszicista stílusú református temploma 1787-ben, tornya 1816-ban, a Petény majorban található neogótikus Kuffler-kastély 1906-ban épült.