Nagymad
A község a Kisalföldön, a Felső-Csallóköz keleti részén fekszik, Dunaszerdahelytől 5,5 km-re délkeletre, Nyékvárkonytól 5 km-re északkeletre. Mellékutak kötik össze Pódatejeden (3 km) keresztül Dunaszerdahellyel, Nyékvárkonnyal, Albárral (3 km) és Padánnyal (3,5 km). Északról Pódatejed, Hegyéte és Albár, délkeletről Alistál, délről Padány, nyugatról pedig Nyékvárkony községekkel határos.
A Nagyszombati kerülethez és a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Dunaszerdahelyi (Alsócsallóközi) járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után mindvégig a (változó területű) Dunaszerdahelyi járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Komárom vármegye, Dunaszerdahelyi járás). 1960-1990 között Albárhoz tartozott. Területe (7,71 km²) az elmúlt száz évben nem változott.
A község népessége 1910-1939 között egyötödével nőtt és elérte az 523 főt. Önállóságának visszanyerése után, 1991-ben 463, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. Az 1991-2001 közötti periódusra a stagnálás jellemző, 2001-2011 között azonban (főként a betelepülés eredményeként) a népesség 12,6 %-al nőtt, ezzel párhuzamosan a szlovákok aránya csaknem megháromszorozódott és elérte a 11 %-ot. Nagymad a 16. században református vallásra tért, a 20. század elején már egyenlő arányban lakták katolikusok és reformátusok, 1921-re már a katolikusok kerültek többségbe (54,9 %). 2011-ben a lakosság 62,5 %-a volt római katolikus, 25,2 %-a pedig református vallású.
Ősrégi csallóközi falu, amelynek első lakói a nyugati gyepüt védő határőrök voltak. A község királyi birtok volt, 1254-ből származik első ismert írásos említése. A hagyomány szerint Mátyás királynak vadásztanyája volt az itt található erdőben, ahol gyakran és szívesen tartózkodott. Ehhez kapcsolódik az anekdota, miszerint a helyiek azzal váltották ki a király haragját, hogy távollétében kivágták az egyik kedves körtefáját. A 16. századtól a Mátyás jóvoltából felemelkedett Dóczyaké volt Nagymad és Kismad, a két falu a század második felére épült egybe. Későbbi nemesi birtokosai nem ismertek. 1847-ben az egész község leégett a templommal és a paplakkal együtt. Népessége mezőgazdaságból élt, jelentős volt a krumplitermesztés, a környékbeli mocsarakban pedig nádat vágtak. A trianoni békeszerződés Csehszlovákiához csatolta 1920-ban, az I. bécsi döntés értelmében, 1938. november 2-tól ismét Magyarország része volt, 1945-től megint Csehszlovákia fennhatósága alá került. A szocializmus éveiben nagyobb jelentőségre tett szert a cukorrépa-termesztés. A falut 1960-ban a szomszédos Albárhoz csatolták, 1990-től újra önálló. 1993-tól Szlovákia része.
A községben magyar alapiskola és óvoda működik. Református temploma egy korábbi fatemplom helyén 1886-ban klasszicista, római katolikus (Nepomuki Szent Jánosnak szentelt) temploma 1869-ben neoklasszicista stílusban épült.