Gömörpanyit
A község a Gömöri-medence keleti részén, a Sajó völgyében, a Sajó bal partján fekszik, a 16-os főút (Tornalja-Rozsnyó szakasz) és a Bánréve-Rozsnyó vasútvonal (megállóhely) mentén, Tornaljától 6 km-re északkeletre, Rozsnyótól 27 km-re, Pelsőctől 10 km-re délnyugatra. Határának keleti része a Putnoki-dombságig húzódik. Határának mintegy egyharmadát erdő borítja. Nyugatról (rövid szakaszon) Beretkével, nyugatról és északról Csoltóval, délről pedig Sajógömörrel és Tornaljával határos. Északi határát a Szográgy-patak, déli határának egy részét a Lapsa-patak alkotja.
A Kassai kerülethez és a Rozsnyói járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Tornaljai járáshoz tartozott, majd a Rozsnyói járáshoz csatolták. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Tornaljai járás). Területe 1910-38-hoz képest (14,92 km²) csak minimális mértékben változott (14,90 km²).
1910-ben 821, 1921-ben 715, 1938-ban pedig 822, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt.1945 után magyar lakosságának mintegy egyharmadát kitelepítették és magyarországi, valamint közép-szlovákiai szlovákokat telepítettek a községbe, alapvetően megváltoztatva a község nemzetiségi arculatát. 1991-ben csaknem egyenlő arányban lakták szlovákok és magyarok, 1991-2011 között (jelentős, 18 %-os népességcsökkenés mellett - lakosságszáma 805 főről 660-ra csökkent) a szlovák nemzetiségűek aránya 50,2 %-ról 54,5 %-ra nőtt, a magyaroké pedig 49,1 %-ról 40,8 %-ra csökkent. 1921-ben még a legnépesebb felekezetet az evangélikusok alkották (46,0 %), 2011-ben a lakosság 33,9 %-a volt római katolikus, 11,4 %-a református, 10,8 %-a evangélikus vallású, 23,8 %-a pedig felekezeten kívüli.
Területe a 11. század óta lakott, a település kezdetei a 12. század elejére nyúlnak vissza. 1241-ben a tatárjárásban elpusztult. 1245-ben Kövi határjárása területét név nélkül, királyi területként említi. 1247-ben "Ponich" néven említik először. Bár neve szláv személynévből származik, középkoti és kora újkori lakossága magyar volt. A 13. század második felében két falut említenek a mai község területén, Alsó- és Felsőpanyitot. Szent Annának szentelt templomát 1349-ben említik először. A két település a 16. században olvadt össze egy községgé. 1427-ben a Tornaljay és Kompolthy családok birtoka, majd a Sághy- és a Herencsényi-család kezére jut. A 16. században lakói református hitre térnek (a falu Csoltó filiája volt). A török hódoltság idejét ugyan átvészelte, de a Rákóczi-szabadságharc alatt a település csaknem elnéptelenedett, 1715-ben mindössze 3 jobbágycsalád lakta. A 18. század közepén jórészt evangélikus szlovákokkal telepítették be, akik a 19. századra elmagyarosodtak. Lakói főként mezőgazdasággal, fuvarozással, szén- és mészégetéssel, juh és kecsketenyésztéssel foglalkoztak. 1873-ban a községben kolerajárvány pusztított, melyben 105 ember halt meg. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. A 20. század első felében a falu keresőinek mintegy egyharmada kőművesként dolgozott, sokan csak a falutól távol találtak munkát. Erős volt a községben a munkásmozgalom, 1929-ben agrársztrájk színhelye volt. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1945 után magyar lakosságának mintegy egyharmadát (207 személyt) kitelepítették Magyarországra és szlovákokat idetelepítve erőszakosan megváltoztatták a község etnikai arculatát. Az 1970-es évektől 1990-ig helyi nemzeti bizottságának igazgatása alá tartozott Beretke község is. Az államszocializmus évtizedeiben állami gazdaság működött itt.
A községben négyosztályos szlovák tanítási nyelvű iskola (a 2000-es évek elején még volt magyar osztály) és óvoda működik. Evangélikus temploma régebbi alapokon, klasszicista stílusban épült 1801-ben. Jézus Szívének szentelt római katolikus kápolnáját 1966-ban építették. A késő klasszicista Szent-Ivány-kúria (19. század) műemléki védettséget élvez.
