2019. október 13., 14:40

Hazai pályán szenvedett vereséget Somorja

A szlovák másodosztály 13. fordulójának vasárnap délelőtti mérkőzésén a tabella utolsó előtti helyén álló Somorja a Poprád együttesét fogadta hazai pályán.

somorja-poprad
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Őry Tibor

A hazai együttesnél ezúttal is több dunaszerdahelyi tehetség kapott lehetőséget Branislav Sokoli vezetőedzőtől. A kezdőbe ezúttal Sharani is bekerült.

A Somorja számára létfontosságú volt, hogy pontokat szerezzen, ugyanis a riválisok közül a Kassa és Németh Szilárd csapata, a pozsonyi Slovan junior csapata is elkezdte gyűjtögetni a pontokat.

Ennek következtében a komáromi KFC is a kiesőzónába találta magát, igaz, a lila-fehérek délután a sereghajtó Tőketerebes otthonában lépnek pályára.

Az első játékrész többnyire komoly mezőnyjátékot hozott, a hazaiak az első játékrész hajrájában többször is közel kerültek a vezetés megszerzéséhez, de Rymarenko és Nagy lövésénél is nagyot védett a vendégek hálóőre, Malec. A szünetről visszatérve a poprádi együttes is megvillant és Grešak és Jančo is ziccerbe került, de nem tudták gólra váltani lehetőségeiket, Száraz a helyén volt. Az 57. percben Sharani remek alakítása után került ziccerbe, de a ghánai gyorsgép elkapkodta és csúnyán a kapu fölé durrantott. Ezt követően a csereként beálló Legnius kiszorított helyzetből lőtt kapura, Malec azonban résen volt és szögletre tolta a somorjaiak újabb próbálkozását.

Fotó:  Őry Tibor

A mérkőzés 70. percében a vendégek csereként beálló játékosa, Gallovič tüzelt kapura a tizenhatosan kívülről, Száraz reflexszerű mozdulattal tolta szögletre a vendégek próbálkozását.

A 77. percben egy szöglet után a vendégek megszerezték a vezetést és egyben a győzelmet jelentő találatot is, ugyanis a Somorjának erre már nem volt válasza. Újabb vereségével a Somorja maradt az utolsó előtti helyen a táblázaton és a következő fordulóban a Szakolca otthonában lépnek pályára.

II. liga, 13.forduló:

FC STK Somorja – FK Poprád 0-1 (0-0)

Gólszerzők: Horváth (77.)

somorja-poprad
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.