2019. október 27., 17:24

Megszerezték első győzelmüket a somorjai kosaras lányok

Sorozatban négy vereség után megszerezte első győzelmét Somorja a női kosárlabda bajnokság legutóbbi játéknapján. Suja Tímeáék hazai közönség előtt győztek magabiztosan a Besztercebánya ellen.

somorja-bb-2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: basket.sk

A szlovák női kosárlabda bajnokság (Extraliga) szombati játéknapján Somorja magabiztos győzelemmel szerezte meg első idei sikerét az élvonalban. A somorjai kosaras lányok az első negyedtől kezdve magabiztosan uralták a találkozót és egy percre sem forgott veszélyben győzelmük.

Diósi Albert együttese már a félidőben 11 pontos különbséggel vezetett, amit a szünet után is folyamatosan növeltek Suja Tímeáék. A házigazdák végül mind a négy játékrészt megnyerték, összességében pedig magabiztosan 26 ponttal múlták felül a Besztercebánya együttesét.

A somorjai csapat legeredményesebb játékosa a 17 pontos Soňa Svetlíková volt, valamint Suja Tímea is 8 pontot szerzett és kiosztott 8 asszisztot is.

Fotó:  basket.sk

Somorjára a következő fordulóban egy keleti túra vár, hiszen a Young Angels Kassa otthonában lépnek pályára a következő hétvégén.

A riválisok közül a címvédő Rózsahegy továbbra is hibátlan miután a játéknap rangadóján legyőzte a Pöstyén együttesét is.

Női Extraliga, 5. forduló:
ŠBK Somorja – BK ŠKP 08 Besztercebánya 63:37 (21:16, 10:4, 17:6, 15:11)
Samaria Sportközpont, 100 néző
Pontszerzők: Svetlíková 17, Marcová 11, Škublová 9, Suja 8, Lelkes 5 - Žilinská 8, Striešová, van Dalenová 6, Matejčíková 6
somorja-bb-2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.