2021. február 1., 13:21

200 regisztrált futóval lezárult a nevezés az I. Vis Vitalis Téli Futásra Párkányban

A tél nem a legalkalmasabb évszak a futásra, kiváltképpen a kezdőknek, de ilyenkor érezzük leginkább a mozgás hiányát. Sok párkányi szeretne kicsit mozogni, feltöltődni. A szervezőcsapat – Gyetven Melinda, nővére Csipak Lilla és férje Csipak Péter – gondoltak egy merészet, és meghirdették az első a párkányi téli futást 200 fő részére.

Galéria
+2 kép a galériában

Gyetven Melinda ötletgazdával a párkányi Duna-töltésen tíz kilométert gyalogolva beszélgetünk.

Honnan a virtuális futás ötlete?

Mivel mi, a szervezők is rendszeresen futunk, tapasztaltuk a futás ezernyi jó hatását a szervezetre. Szoktunk futni az esztergomiakkal, de a vírusjárvány okozta korlátozások következtében a közös futás megszakadt, lehetőségeink beszűkültek. Lefújták a hagyományos Hídfutást is, de ezzel egy időben kezdtek megjelenni a közösségi hálón a virtuális futások, főleg nagyobb települések szervezésében. Kolléganőimmel a bősi futásra jelentkeztünk be és a lefutása után meg is kaptuk az érmét. Később tudatosult bennem, ilyet Párkányban is meg lehetne valósítani.

A szervező csapat
A szervező csapat: Gyetven Melinda, Csipák Péter, Csipák Lilla

Mik az eseményen való részvétel feltételei?

Honlapunkon 7 eurós regisztrációs díj ellenében be lehetett jelentkezni a futásra, majd be kellett jelölni, hogy az 5 vagy a 10 kilométeres távot szeretné-e lefutni az illető.

Tekintettel a jelen helyzetre a futás bárhol, bármely napszakban teljesíthető január elsejétől február 21-ig. Amikor valaki a távot teljesítette, egy becsületbeli nyilatkozatot tölt ki arról, hogy hol, hányadikán és mennyi idő alatt futotta le a szakaszt.

A résztvevőket egyedi éremmel jutalmazzuk. Ennek érdekében felkutattunk egy tehetséges éremkészítőt, aki megtervezte és legyártotta ezeket. Az érem előlapján futók és a Duna-part látható, háttérben az esztergomi bazilikával, hátulján pedig a város címere. Az érmeket postán küldjük el a megadott címre.

Január elején jelent meg felhívásunk Párkány honlapján és a városi újságban, és mi is csodálkoztunk, rövid időn belül milyen sokan reagáltak a felhívásra. Nem csak párkányiak és környékbeliek, de olyanok is, akik nyáron városunkban szoktak nyaralni. Van futónk Besztercebányáról, Iglóról, Eperjesről, Érsekújvárból, Léváról, Komáromból és még pár helyről. A helyi nagyvállalat a Smurfit Kappa cég benevezte 33 dolgozóját, közöttük a jelenlegi és a volt igazgatót, aki most már Svájcban tevékenykedik, így támogatva az egészséges életmódot.

Gyetven Melinda
Gyetven Melinda

Több idős ember is érdeklődött, hogy gyors sétával nem lehetne-e kiváltani a futást. Mivel úgy éreztük, a legfontosabb a mozgás, természetesen igent mondtunk. Idősek szervezetten is jelentkeztek, méghozzá az Új évszázad nyugdíjasai, akik közül 22-en edzenek a megmérettetésre, melyet február 7-én terveznek megvalósítani, ha feloldják a szigorú karantént.

Gondolom, Önök, a szervezők rendszeres futók.

Jómagam elég későn, 39 éves koromban kaptam rá a futásra, kollégám, Jókai Ildikó biztatására.

Egy év alatt olyan szintre feltornáztam magam, hogy lefutottam a félmaratont Pozsonyban, fél év múlva pedig sikerült a SPAR maraton is Budapesten.

Azóta ezt megismételtem, mert még egyszer át akartam élni az ottani csodás hangulatot. Erre a versenyre már a nővéremék vittek el és a maraton nekik is akkora élmény volt, hogy a férjével együtt ők is a futás szerelmesei lettek. Péter, bár később kezdte, mint én, azóta is sorra futja a maratonokat.

Miért választották a Vis Vitalis nevet?

A latin eredetű kifejezés életerőt jelent. A futással az ember rákapcsolódik az univerzum rezgéseire, a többletoxigén boldogsághormont termel. Ezért gondolkodtunk úgy, ebben a futásban ne legyenek kategóriák, helyezések, maradjon fókuszban a mozgás az aktív életmód. Kapcsoljon össze mindannyiunkat a különleges érme, amit megkap a téli futás mind a kétszáz résztvevője.

Tervezik a nyári futást is?

A január 1-én meghirdetett 200 fős virtuális futás január 31-én megtelt.

A befutók eredményeit február 21-ig várjuk. Nagyon örülünk, hogy ennyien kimozdulnak és aktív lépéseket tesznek a hideg télben is. Ez további szervezőmunkára sarkall, már tavaszra is vannak terveink. Legyen 2021 az egészség és a mozgás éve!

Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.